Besztercebánya. Jól sikerült a rajt a besztercebányaiaknak a Corgoň Liga új idényében. Ladislav Molnár edző védencei igaz, nehezen, de 2:1-re legyőzték tavalyi mumusukat, a Trenčínt.
Szombaton jól kezdett a felújított Štiavničky-stadionban a hazai csapat.
Dzúrik: első gól a Duklában
Szombaton jól kezdett a felújított Štiavničky-stadionban a hazai csapat. Jakubko a tizenhatos sarkánál remekül játszotta magát tisztára, és beadása után Semeník nem hibázhatott. Az első negyedóra végén ugyan Velický kiegyenlített, de nemsokára Dzúrik ismét a Duklának szerzett előnyt. Ez volt a veterán játékos első gólja besztercei mezben. ,,Kicsit hosszú ideig tartott, de megvan az első itteni találatom. Azt még nem tudom, hogy mennyit fizetek érte az öltőzőben. Jaro Kentoš pénztáros majd megmondja” – nyilatkozta nevetve Peter Dzúrik.
Nem látszott csalódottnak a vereség után a vendégek edzője, Anton Jánoš, aki nemrég még a hazaiak kispadján ült. ,,A játékunk a jövőre nézve biztató volt, nem okoztunk szégyent a tavalyi második helyezett ellenében” – vélekedett Jánoš.
Elégedetten beszélt a bajnokiról Ladislav Molnár, a Dukla mestere. ,,Győztünk az idénynyitón Mégpedig jó játékerőt képviselő ellenfél ellen” – hangzott a szűkszavú nyilatkozat.
Molnár már a 20. percben kénytelen volt lecserélni a sérült Kentošt. ,,Mivel Kunzo sokáig nem játszott, így Semeník lett a középhátvéd, és Fabušt küldtem be Kentoš helyett”– fejezte be Molnár, aki már most az azerbajdzsáni UEFA kupa-meccsre gondol. ,,Négy nap alatt jól fel kell készülnünk. Kezünkben van a továbbjutás.” (at)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.