Dwight Howard a legjobb zsákoló

New York. A Superman-jelmezbe öltözött Dwight Howard, az Orlando centere nemcsak „re?pülő” képességeit, de kreativitását is megcsillogtatta, és fölényesen nyerte az NBA 2008?-as zsákolóbajnokságát az All Star-gálának otthont adó New Orleansban (a gálameccs hajnalban volt).

New York. A Superman-jelmezbe öltözött Dwight Howard, az Orlando centere nemcsak „re?pülő” képességeit, de kreativitását is megcsillogtatta, és fölényesen nyerte az NBA 2008?-as zsákolóbajnokságát az All Star-gálának otthont adó New Orleansban (a gálameccs hajnalban volt). Szerint a magas emberekért nyerte meg a versenyt, akik a közhiedelem szerint nem tudnak látványosan zsákolni. Howard most erre alaposan rácáfolt. A 22 éves kosaras a nézők szavazatainak 78 százalékát kapta, így elhódította a trófeát a címvédő Gerald Greentől. Howard mutatványa lenyűgö?ző volt, mert a 204 centiméter magas játékos valóban hatalmasat ugrott. A repülő Green két kézzel húzta bele a gyűrűbe a társától kapott labdát, közben pedig elfújta az égő gyertyát úgy, hogy a süti a helyén maradt a mutatvány után is. Valóban fantasztikus volt a zsákolás, de leginkább a gyűrű tövében elhelyezett kamera szemszögéből lehetett látványos. (ns)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?