Ďuriš: „Öröm Komáromban dolgozni”

Richard Ďuriš első teljes idényét abszolválta az extraligában vezetőedzőként, s a komáromi kosarasokat rögtön nemzetközi kupasikerre vezette. A fiatal, 35 éves szakemberrel a Dunaparti klub kedd esti, szezonbúcsúztató gálameccse után beszélgettünk.  Az idény előtt azt mondta, jó fokmérője lesz a teljesítményüknek az, ha a szurkolók 40 percen át rá lesznek kényszerítve a buzdításra, mert a fiúk mindent beleadnak a pályán. Mennyiben valósult ez meg? Ha visszanézünk, azt látjuk, hogy az elvileg lehetséges hazai mérkőzésszámban csak eggyel maradtunk el a maximumtól, a döntőben az Inter ellen. Ebből a szempontból az emberek sok kosarasélményt szerezhettek ismét. A támogatásuk, szurkolásuk a kassaiak elleni harmadik meccsen érte el a csúcsot, és hasonlót tapasztaltunk az Inter ellen is, amikor a negyedik meccsen 20:0-s kezdést produkáltunk. Olyan hangulat volt, amit néhány éve a kívülállók már a komáromiakkal azonosítanak. Nagyon hálás vagyok a drukkereknek mindazért, amit a csapatért tettek, nagy szerepük volt az elért eredményekben.  Ez a bajnokságban – tavalyhoz hasonlóan – az ezüstérmet jelentette. Tud már sikerként nézni a második helyre, vagy még mindig inkább csalódottnak érzi magát? A mostani akció után, amikor láttam, hogyan reagálnak az emberek (a laza gálameccs után percekig tartó spontán állótapssal köszönték meg a nézők a komáromiak szezonbeli teljesítményét – a szerk. megj.), hogy elégedettség volt az arcokon, kicsit talán mi is azok lehetünk. De a játékosokban és bennem is ott van még a csalódottság, hosszabb idő múlva, talán ha elkezdődik az új szezon, már szép emlék lesz. A valódi sportoló nem tudja néhány nap múltán elintézni egy legyintéssel, hogy kikaptunk, de én egész jól játszottam. Persze, ha azt nézzük, hogy 11 csapatból a másodikok lettünk, és olyan, jó erőkből álló gárdákat hagytunk magunk mögött, mint a kassaiak, a lévaiak, a privigyeiek, a Svit vagy a playoffban parádézó Handlová, akkor büszkék lehetünk.  Egyedül az Inter fogott ki az MBK Rieker Com-therm csapatán a döntőben. Túlzás azt állítani, hogy a pozsonyiak egy „Bilicnyivel” voltak jobbak? Gyakorlatilag mind a négy alkalommal a meccsek hajrájában maradtak alul kevéssel, amikor a sérült csapatkapitányuk hiányában már nem volt elég energiájuk a fordításra. Nem szabad elfeledkezni arról a teljesítményről, amit a pályán levő fiúk nyújtottak, többen csodálatra méltót produkáltak. A rotációban szereplő nyolc játékosunk közül négynek új volt a döntő hangulata, és nekem is mint edzőnek. De nem láttam utólag sem, hogy taktikailag vagy más szempontból kifejezetten csődöt mondtunk volna. Talán kicsit a nagyobb nyugalom hiányzott, és némi szerencse a nyitott dobásainknál. Senkinek nem lehet a szemére vetni, hogy a hajrákban valamit elsietve, hányavetin csinált volna. A nyolcasunkból nem mindenki tudta megismételni a playoff első két körében nyújtott teljesítményét. Akkor az volt a nagy erősségünk, hogy a nyolcasunk átlagban szerzett tíz-tíz pontot, és ha 80 pont körül dobunk, akkor van igazán reális esélyünk megnyerni a meccseket.  Ha egy picit messzebbre tekintünk vissza, az alapszakasz vége felé előfordult, hogy csak a 7. helyen álltak a tabellán. Hogy viszonyultak ehhez a klubban? Egyáltalán nem voltunk elégedettek az akkori helyezésünkkel, de a klubban nagyon higgadtan kielemeztük, miért van ez. Egyrészt nem volt szerencsés a sorsolásunk, amikor a losonci újonc után mindig a négy legfőbb bajnokaspiráns ellen játszottunk sorozatban, másrészt komoly változások történtek a keretben. Tomic megsérült, érkezett Cobb, Babineaux-nak el kellett mennie, érkezett Djordjevics, ahhoz pedig idő kellett, míg helyrerázódik a csapat. Rettentően örülök, hogy helyesnek bizonyult a döntésünk, megvárni Tomic felépülését.  Ennek egyik jutalma volt az Alpok–Adria-kupa megnyerése. A nemzetközi siker azt jelzi, hogy a komáromiaknak, de az Eurovia SBL más csapatainak akár európai szinten is van keresnivalójuk? Az Alpok–Adria-kupában a csoportban ellenfelünk volt az a Děčín, amelyik most játssza a döntőt a cseh bajnokságban, és az a Rogaska, amely a szlovén pontvadászatban finalista. Ez pedig jól mutatja, hogy a sorozat megnyerése nem kis dolog volt. A klub remek munkájának volt ez az eredménye, mert a légiósok mellett a szlovák játékosaink is fontos szerepet játszottak a sikerben. Az egyesület merte vállalni a megmérettetést, mert csak így közeledhetünk az európai élvonalhoz, pedig a hazai extraliga négykörös lebonyolítása nagyon nem kedvez a nemzetközi kupaszereplésnek. Sikerünk „ára” Bilic volt, az Alpok–Adriakupa döntőjének visszavágóján vesztettük el Sinisát, de ennek ellenére nagyra értékeljük a győzelmet. A bajnokságunkat sokszor lebecsülik, de ezzel is megmutattuk, hogy nincs igazuk.  Vezetőedzőként az extraligában ez volt az első teljes szezonja. Milyen tapasztalatokat szerzett? A legtöbbet a kommunikáció terén tanultam, akár a játékosok, akár a klubvezetés felé, tudatosítottam a hibáimat a kapcsolattartásban. Ezen még dolgoznom kell, hogy mindenkinek minden világosabb legyen. A meccseken is volt több olyan szituáció, amikor utólag elemezve másképp reagáltam volna, de ez a tapasztalat is előre visz, mint ahogy az is, hogy minden ellenfelünket alaposan fel kellett térképeznem. Sok edzőnél fedeztem fel olyan ötleteket, amit én is magamévá tettem. Megtiszteltetés volt megmérkőzni velük. Nagy iskola volt számomra, és kicsit magamnak is bizonyítottam, hogy foglalkozhatok ezzel (nevetés). Mert ugye azért voltak olyan hangok, hogy egy főleg utánpótláskorú játékosokkal foglalkozó edző vagyok. De megbirkóztam a feladattal, köszönhetően a vezetés támogatásának és főleg a játékosokénak. Remek kollektíva jött össze, öröm volt velük dolgoznom.  Megélheti ugyanezt a következő idényben is? Azaz folytatja a munkát Komáromban? A szerződésem a szezon utolsó meccsével lejárt. A folytatás még rengeteg dolgon múlik, például azon, hogyan fog kinézni a kosárlabda és a klub Komáromban, befuthatnak ajánlatok stb. Én nagyon elégedett voltam itt, a nézők fantasztikusak, sok a pozitívum, de még nem tudok biztosat mondani.