Dudás Miklós: amatőr hibát követtem el

<p>Amatőr hibát követtem el, nagyon felelőtlen dolog volt, amit tettem - jelentette ki a világbajnok kajakos Dudás Miklós, akiről kedden derült ki, hogy doppingvétségen érték.</p>

"Tegnap kaptam a telefont a szövetségtől, hogy az edzőmmel együtt menjünk be a Magyar Olimpiai Bizottságba. Ott már várt Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője, aki közölte velünk a rossz hírt. Teljesen ledöbbentem" - mondta az M1 aktuális csatornának a 25 éves sportoló.    Dudás Miklós szervezetében a tavalyi Európa Játékokon leadott mintája alapján bukkantak tiltott hormonkészítmény nyomaira, ahogy most elmondta, szintetikus tesztoszteronra. A viadal előtt hetekig Sevillában edzőtáborozott. Úgy fogalmazott: egy hosszú edzőtáborozás alkalmával előfordul, hogy kifogy valamilyen táplálékkiegészítőből, ezúttal is ez történt.    "Amatőr hibát követtem el. Ellenőrizetlen helyről, ellenőrizetlen táplálékkiegészítőt vettem. Egyszerűen egyedül bementem egy spanyol boltba, és megvettem egy spanyol feliratú terméket. Nagyon felelőtlen dolog volt, amit tettem" - mondta Dudás Miklós, aki a 2014-es moszkvai világbajnokságon a 4x200-as váltó tagjaként aranyérmes lett. Hangsúlyozta, hogy 16 éve kajakozik, s ez idő alatt soha semmit nem találtak a szervezetében, nem is használt soha tiltott szert.      A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) kedden közleményben számolt be arról, hogy a versenyző az Európa Játékokon adta le azt a mintát, amely alapján megállapították a doppingvétséget. Dudás aranyérmet nyert Bakuban. Az MKKSZ közleményéből kiderül, hogy Dudás ezen kívül tavaly további három doppingvizsgálaton esett át, de mindegyik negatív eredménnyel zárult. Ugyanakkor a folyamatos ellenőrzések során gyanússá vált, hogy a sportoló tesztoszteronszintje ingadozik, éppen ezért a versenyen levett mintát idén célirányosan újravizsgálták, így találták meg szervezetében a tiltott szert.    "Az úgynevezett biológiai útlevelem miatt buktam le" - mondta erről az interjúban Dudás Miklós.    A londoni olimpián K-1 200 méteren hatodik sportoló versenyzői engedélyét és kerettagságát azonnali hatállyal felfüggesztették, a MOB pedig megvonja tőle az élsportolóknak járó Gerevich-ösztöndíjat, edzője, Pál Zoltán pedig kikerül a MOB kiemelt edző programjából.    Dudás Miklós elmondta, hogy egyelőre még nem gondolkodott a jövőn, de "próbál talpon maradni". A közelgő válogatókon egyesben, és Horváth Bencével párosban is szerette volna kivívni az olimpiai indulás jogát.     "Természetesen a párostársam is össze van törve. Szeptember óta együtt készültünk, sülve-főve együtt voltunk, s most nagyon dühítő, hogy meg se próbálhatjuk megmutatni, mit tudunk" - mondta Dudás Miklós.    Ahogy fogalmazott, számára a mostani eset legnagyobb tanulsága, hogy "okosabbnak kell lenni".
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?