Drámai végjáték Szencen

Szenc |

<p>Nem volt jó mérkőzés a szenci és a rimaszombati együttes pénteki találkozója (2:1), nem volt észveszejtő iram, nem voltak hajmeresztő ziccerek, sem kirívó egyéni megoldások. Dráma azonban volt.</p>

Amikor már mindenki elkönyvelte az igazságos döntetlent, és a bíró már épp fújni akart a sípjába, Belkovics László lőtt egy utolsót, és a labda a hálóba táncolt. „A gömöriek a második félidőben tíz emberrel védekeztek. Én tényleg az utolsó pillanatig úgy éreztem, hogy nyerhetünk, bár a gólomra pontosan már nem is emlékszem, nagyon örülök neki” – nyilatkozta a szenciek házi gólkirálya.

A hazaiakkal madarat lehetett fogatni, a győztes találat szerzőjét még az sem érdekelte, hogy sárga lapot kapott a gólöröme miatt, a gömöriek azonban nem osztoztak a boldogságban. A játékosok rendkívül idegesen jöttek le a pályáról, Vas Ferenc edző pedig ahol csak tudta, reklamálta a mindent eldöntő találat körülményeit. „Ennek örülnek a hazaiak? Hát tegyék. A játékvezetőnek hosszabbítania sem kellett volna, azonban ő még többet ráhúzott, mint az előre jelzett két perc” – hallatta hangját a gömöri szakvezető.

A mérkőzés egyik legérdekesebb momentuma az volt, hogy a második félidőben elromlott az eredményjelző tábla, de a hangosbemondó folyamatosan közölte, hol is tart a találkozó. A gond csak ott volt, hogy a kispadról ezt nem lehetett hallani, így az edzők sokszor nem is tudták hol tart a találkozó. „Valóban nem hallottunk semmit a pálya széléről, azt sem tudom hol járt az idő, amikor a győztes gólt lőttük” – vallotta be Anton Jánoš, a szenciek edzője, aki újonc csapatatával a negyedik helyen zárta a bajnokság őszi idényét. (hp)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?