Drámai meccsen olasz győzelem, Gombos közel járt a bravúrhoz

Gombos
Pozsony |

Fordulatokkal teli meccseket hozott a Szlovákia–Olaszország tenisz Davis-kupa-párharc, amelyet végül 3:2-re a vendégek nyertek Pozsonyban.

A párharcot Gombos Norbert nyitotta a világranglistán 11. Jannik Sinner ellen. Bár az olasz számára az első játszmában egy brék is elegendőnek bizonyult a szett megnyeréséhez, és a folytatásban rögtön 2:0-lal nyitott, Gombos nem adta fel. Fordított 3:2-re és merész, bátor játékkal, „vonalas” labdákkal kikényszerítette a harmadik játszmát, amely során továbbra sem látszott, hogy közel 100 ranglistahely választja el egymástól a két teniszezőt. Sinner végül a hajrában higgadtabb tudott maradni, egy újabb brékkel 6:4, 4:6, 6:4-re hozta a meccset.

Jó teljesítményt nyújtottam, de kár, hogy nem sikerült nyernem. A statistika is azt mutatja, hogy kiegyenlített találkozó volt. Több lehetőségem is volt a harmadik szettben, Jannik adogatásainál nem egyszer 30:30 volt az állás. De a sorsdöntő pillanatokban ellenfelem bizonyította, hogy top 10-es játékos, remek ütéseket mutatott be 4:4 után. Nagyon élveztem a meccset, köszönöm a nézőknek, akik talán még sosem teremtettek ilyen jó hangulatot Davis-kupa-meccsen” – nyilatkozta Gombos a TASR hírügynökségnek.

A folytatásra a pozitív koronavírustesztet produkáló Alex Molčan, a szlovák csapat első számú játékosa helyett Filip Horanský ugrott be. Hatalmas meglepetésre 7:6, 6:3-ra le tudta győzni a világranglistán 21. Lorenzo Sonegót. „Agresszív voltam, ami nem ízlett Sonegónak. Az első szett rövidítése volt kulcsfontosságú akkor a nézők nagyon sokat segítettek nekem. Szinte transzban játszottam, mintha minden labdamenet élethalál kérdése lett volna” – árulta el Horanský. 

A szombati párosban Igor Zelenay és Filip Polášek számított favoritnak Simone Bolelli és Sinner ellen, de a papírforma majdnem megint borult. Az olaszok eljutottak a döntő szett rövidítéséig, de ott már nem volt esélyük. Érdekesség, hogy Zelenay és Polášek még veretlen párosban a Davis-kupa-sorozatban.

Ezután ismét Horanský következett, aki az elején még ki tudta használni Sinner fáradtságát. 3:0 után azonban az olasz már nem engedte szóhoz jutni ellenfelét, fordított, és két sima szettel (7:5, 6:4) 2:2-re alakította a párharc állását.

A döntés Gombosra és a Sonego helyett nevezett Lorenzo Musettire maradt, aki mintegy ötven hellyel áll előrébb a világranglistán. Az első, szoros szettben a rövidítésben a nádszegi származású teniszező kapta el jobban a ritmust, a második játszmában viszont kétszer is elveszítette az adogatását. A harmadik elején úgy tűnt, holy eldőlt a meccs, Musetti 3:0-ra vezetett, ám Gombos egyenlíteni tudott. A végére azonban elfáradt, és az olasz egy brékkel lezárta a találkozót, továbbjuttatva az olaszokat a szeptemberi döntőbe.

Nehezen találom a szavakat. Csalódott vagyok, mert nagyon szoros meccsen kaptunk ki. Jól indult a találkozó, a második szett azonban nem sikerült, Musetti pedig elkapta a fonalat. A harmadikban visszajöttem a meccsbe, úgy éreztem, nekem megy jobban a játék, de kicsivel túlütöttem néhány labdát. Az ellenfelem viszont kétszer is eltalálta a vonalat, de ilyen a tenisz. Hajtottam a nézők, mindent beleadtam, de nem sikerült – értékelt Gombos.

A csapat szövetségi kapitánya (egyben Gombos edzője), Tóth Tibor leszögezte, senkire sem mondhat egyetlen rossz szót sem. „Egyenrangú ellenfelei voltunk az olaszoknak, kevés hiányzott a győzelmünkhöz. Mindenki szívvel-lélekkel játszott. Büszke vagyok a fiúkra, a maximumot nyújtották – jegyezte meg Tóth. – Nehéz megmondani, mi lett volna, ha Molčan játszhat. Filip kitűnően helyettesítette.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?