Gólgazdag mérkőzéseket játszottak a labdarúgó Borsodi Liga 5. fordulójában, a Pécs ugyanis 5:0-ra győzte le a Diósgyőrt, a Honvéd négyet rúgott a ZTE-nek, a Vasas és az MTK vendégként nyert 3:0-ra Sopronban, illetve Rákospalotán. Tatabányán pedig fél tucat gól született.
Drámai csata Tatabányán
Kiesési rangadó... Bizony, a magyar bajnoki címek rekordere (az FTC 106 év leforgása alatt 28-szor volt aranyérmes) és az elmúlt évad egyik meglepetéscsapatának, a Kaposvárnak a találkozója a jelen állás szerint az alsóházi helyezésekről döntött. Ennek, no meg az Üllői úton uralkodó közismert viszonyoknak köszönhetően újfent gyenge érdeklődés mellett játszott a Ferencváros. Az a csapat, amelyben nem is olyan régen még peremembernek számított Sorin Botis, most azonban vastapsot kapott a nézőktől – ő legalább visszatért, mégpedig a hátvédsorba.
Minden újonc boldog lenne, ha a bajnokság elején sokat játszhatna otthon. Az 5. fordulóban a REAC már negyedszer lépett pályára saját stadionjában, ám az első három bajnokin nem szerzett pontot, majd döntetlenezett, szombaton pedig nem sok vizet zavart a Vasas ellen.
Csank János, a Sopron trénere az egyik legalaposabb szakember a magyar mezőnyben. Az edző az MTK fiataljai ellen is gondosan felkészítette a csapatát. A mérkőzést megelőző napokban hét edzéssel készült az együttese: kedden és csütörtökön két-két, a többi napokon pedig egy-egy gyakorlás szerepelt a programban. Ez sem segített, mert a vendég kék-fehérek könnyedén nyertek szombaton este.
Ott József, a Pécs edzője azt próbálta bizonygatni a meccs előtt, ő bizony az elmúlt hetekben nem törődött azokkal a híresztelésekkel, amelyek szerint a Diósgyőr elleni mérkőzés lehet az utolsó meccse – amennyiben elmarad a győzelem. Magyarázkodás helyett inkább arról próbálta meggyőzni a jelenlévőket, hogy a válogatott meccsek miatti szünetben sikerült rendbe tennie együttesét. Nos, neki volt igaza, hiszen a PMSC leiskolázta a nagyképűen futballozó DVTK-t.
A második félidő alapján megérdemelten aratott négygólos győzelmet a Budapest Honvéd a csapnivalóan futballozó ZTE ellen. A vendégeknek csupán az első játékrészben volt lehetőségük, a második 45 percben azonban alig jutottak el a fővárosiak kapujáig.
A ma este hétkor kezdődő Debrecen–Újpest meccsel ér véget az 5. forduló. (ns, ú)
Zsebkendős haláltusa
Budapest. Miközben az FTC immár sokadszor szenvedett a zöld gyepen, a klubért szorítók és a Fradi-szívhez és a szerethető kedvencekhez szokott drukkerek a lelátón vontak újabb, immár megfellebbezhetetlen kritikát. Amúgy spanyol mintára fehér zsebkendőt lobogtattak, közben azt zúgta a lelátó népe – nem irodalmi stílusban –, hogy Furulyás János elhagyhatná az Üllői úti elnöki irodát... A fehér zsebkendők mementót állítottak egy tönkretett, értékeit elherdált, gazdálkodni nem tudó klubnak, egy olyan egyesületnek, amelyik bármelyik másik országban élne, virágozna. Az Üllői úton fehér zsebkendők jelzik a haláltusáját. (ns)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.