Dopping lehet a kínai húsban

London |

<p>Matt White, a GreenEdge csapat sportigazgatója szerint a Nemzetközi Kerékpáros Szövetségnek (UCI) a jövőben jobban kell figyelnie a kínai húsokra, miután a szezon második felében két olyan versenyző is klenbuterollal akadt fenn a doppingvizsgálaton, aki a távol-keleti országban szerepelt.</p>

A Cyclingnews című szaklap által idézett White szerint ha az UCI változatlanul visz Kínába viadalokat WorldTour-csapatoknak, garantálnia kell, hogy a versenyzők ne kaphassanak fertőzött húsokat.A hónap elején a háromszoros világbajnok, olimpiai harmadik ausztrál Michael Rogers, valamint a belga Jonathan Breyne szervezetében mutattak ki klenbuterolt. Előbbi tagadja, hogy csalt volna, és szennyezett kínai élelmiszerrel magyarázza doppingvétségét. Mindkettőjük versenyengedélyét felfüggesztette az UCI.    Korábban a kétszeres Tour de France-bajnok spanyol Alberto Contador ugyancsak szennyezett hússal indokolta pozitív klenbuteroltesztjét, de védekezését nem fogadták el, hanem megfosztották 2010-es Tour-győzelmétől, és két évre eltiltották.    Ellenkező eredménnyel zárult a mexikói labdarúgók vagy Dimitrij Ovtcharov ügye: 2011 júniusában az Arany Kupán a mexikói válogatott öt játékosánál bukkantak klenbuterolra, de a második, úgynevezett B próba már nem mutatott ki tiltott szert. A játékosok elmondása szerint fertőzött étellel kerülhetett szervezetükbe a szer, és mivel a későbbi elemzések ezt alátámasztották, felmentették őket.    Dimitrij Ovtcharov német válogatott asztaliteniszező a China Openről visszatérve, 2010 augusztusában bukott meg a doppingvizsgálaton, de felmentették, amikor arra hivatkozott, hogy a Kínában evett fertőzött étellel jutott klenbuterol a szervezetébe.    A klenbuterolt többek között Kínában arra használják, hogy az állatok húsának tömegét növeljék vele. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?