Athén.
Döntött: befejezi pályafutását
„Egy honfitársam által feladott névtelen levél után elhatározták, hogy kicsinálnak, ellehetetlenítenek. A WADA ennek megfelelően engem az olimpia ideje alatt többször ellenőrzött. Valamennyiszer készséggel álltam rendelkezésre, egyszer vérrel kombinált vizelet-mintavétel történt. A lelkiismeretem mindvégig tiszta volt, hiszen tudom, hogy nem használtam tiltott szert. Érthetetlen, hogy ezekben a napokban miért folytatnak ellenem üldöző hadjáratot, mint egy közönséges bűnöző ellen. A bűnöm csupán annyi, hogy olimpiai bajnok lettem, és kiderült, az ellenem szóló levél tartalma hazugságnak bizonyult” – áll a közleményben. Annus ezek után felteszi a kérdést: hogy bízhatna bármilyen vizsgálatban? Állítása szerint a diszkoszvető Fazekas Róbertet negatív eredménnyel tiltották el. „Mi a garancia arra, hogy az én vizsgálatom olyan eredményt hoz, amely a valóságnak megfelel? Nem fogom megengedni, hogy manipulálják a leadott vizelet eredményét. Csakis erre megy ki a játék, más indokot nem látok, és nem találok. A nevemet nem fogják meghurcolni, azt nem engedem. Egy héttel a verseny után fájjon az ő fejük, hogy milyen indokkal veszik el az eredményemet. Biztos találnak indokot.”
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.