Somorja. Magyar és német sikerrel végződött az idei tőrvívó Samaria Kupa. Szombaton a fiúknál a budapesti Dubecz Ádám diadalmaskodott. „Győzelemre éhesen érkeztem Somorjára, végig jól ment a vívás, és a szerencse is mellém pártolt, több nehéz ellenfelet is sikerült elkerülnöm” – mondta az MTK versenyzője.
Domsitz a nyolc között
Somorja. Magyar és német sikerrel végződött az idei tőrvívó Samaria Kupa. Szombaton a fiúknál a budapesti Dubecz Ádám diadalmaskodott. „Győzelemre éhesen érkeztem Somorjára, végig jól ment a vívás, és a szerencse is mellém pártolt, több nehéz ellenfelet is sikerült elkerülnöm” – mondta az MTK versenyzője. Hazai színekben Domsitz Tibor érte el a legjobb eredményt, a nyolcas döntőbe bejutva a 7. helyen végzett. Vasárnap a lányok küzdelmeivel folytatódott a viadal, végül a német Haenlein győzött. A lányok mezőnyéből a legjobb harminckettőbe a hazaiak közül egyedül Szinghofferová jutott be. „A fiúknál jobb eredményre számítottunk Horváth és Zezula is már a 64 között elbukott, bár tudásuk alapján előbb kellett volna végezniük. ĺgy egyedül Domsitz Tibor mentette meg a somorjaiak becsületét” – mondta Nagy József, a hazai csapat edzője.
EREDMÉNYEK, FIÚK – elődöntők: Dubecz–Kovács 15:13, Kacsó (magyarországiak)–Barnišin (cseh) 15:9; döntő: Dubecz–Kacsó 15:9. Végeredmény: 1. Dubecz, 2. Kacsó, 3. Kovács, Barnišin,...7. Domsitz
LÁNYOK – elődöntők: Haenlein–Kleinbrod (osztrák) 15:12, Emerson–Pensler (amerikai) 15:7, döntő: Haenlein–Emerson 15:7. Végeredmény: 1. Haenlein, 2. Emerson, 3. Pensler, Kleinbrod,... 31. Szinghofferová. (sd)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.