Djokovics és Serena az esélyes

Novak Djokovics

Fantasztikus tavalyi éve után az Australian Open legnagyobb esélyese a férfi mezőnyben a szerb Novak Djokovics. Őt szorosan követi Roger Federer és Rafael Nadal. A hölgyeknél sokkal kiszámíthatatlanabb a mezőny, a fogadóirodák a szülési szabadságról tavaly visszatért Serena Williamset tartják a befutónak. 
 

Federer nehéz ágon


Az év első, hétfő hajnalban kezdődő Grand Slam-tornáján talán Roger Federer sorsolása tűnik a legnehezebbnek, akinek Monfilsszal, Cicipásszal, Ciliccsel és Nadallal is meg kell küzdenie a döntőbe jutásért. Rafael Nadal sincs sokkal könnyebb helyzetben, az első három körben három hazai versenyzőt, sorrendben Duckworth-ot, Ebdent és De Minaur-t kell legyőznie, és akkor még nem beszéltünk a tavaly kiváló szezont futó Kevin Andersonról és Roger Federerről, aki az elődöntőben lehet a spanyol ellenfele. Djokoviccsal mindketten csak a fináléban találkozhatnak. A szerb a második körben a Tsonga–Kližan meccs győztesével játszik, majd a 3. fordulóban a nagy reménységnek tartott Shapovalov lehet az ellenfél, utána David Goffin, Kei Nisikori, az elődöntőben pedig a német Sascha Zverev jöhet szembe. Az első négy helyen kiemelt játékosok közül Zverevnek a legkedvezőbb a sorsolása, aki csak a negyedik fordulóban számíthat komoly ellenfélre, ott viszont Stan Wawrinka, Hjeon Csung, Milos Raonic és Nick Kyrgios közül bárkit kaphat. 


John McEnroe így vélekedett az esélyekről: „Az AusOpen mindig kiszámíthatatlan, és nem csak a formák miatt, az egészségi állapot miatt is. Djokovicsnak nagyon menni szokott Ausztráliában, és ahogy befejezte a tavalyi évet, nehéz volna ellene tippelni. Számolni kell azonban Federerrel is, aki úgy tűnik, szintén remek állapotban van. Ha Nadal egészsége engedi, akkor ő is ott lehet a végjátékban. Úgy gondolom, az új srácok közül valaki dob majd valami nagyon nagyot idén, de, hogy melyikük, azt nem tudnám megmondani. Lehet Hacsanov, Cicipász, Zverev vagy más, az biztos, hogy a legjobb háttércsapat az utóbbi mögött van.”

Fucsovics esélyei


Úgy tűnik, Fucsovics Mártonnak az év elején az akklimatizáció a legnagyobb ellenfele. Sem a dohai, sem pedig a sydney-i tornája nem úgy sikerült, ahogy azt eltervezte. Sydney-ben James Duckworth és John Millman ellen is látszott, hogy a koncentráltsággal baj van, ami a fáradtság és a tompaság miatt volt. Ezt az Instagram-profilján maga is elmondta: „Testileg magam alatt voltam, a lábam nem mozgott úgy, ahogyan kellett volna, sok a nyolc óra időeltolódás. Remélem, napról napra jobb lesz.” 
A posztot még hétfőn publikálta, így joggal lehet reménykedni abban, hogy az Australian Open rajtjára magára talál. Amire szüksége is van, hisz elég kemény ellenfelet kapott a spanyol Albert Ramos Vinolas személyében, aki jelenleg a 65. a világranglistán, de a spanyol volt már a 17. is. Fucsovics a 35. helyről várja a tornát. A második fordulóban Borna Coric lehet az ellenfél, aki jelenleg a 12. helyen tanyázik a ranglistán. Ugyan Fucsovics nem futott bele azonnal egy nagy névbe, mint a US Openen, ahol az első körben Djokovicsot kapta, de így is bitang erős sorsolása van. 


Cseh–szlovák csata


A nőknél a világelső, Simona Halep sorsolása a legnehezebb, aki azzal a Kaia Kanepivel kezd, aki tavaly megverte a US Open első körében. Utána az is előfordulhat, hogy a harmadik és negyedik fordulóban a két Williams vár rá, előbb Venus, majd Serena. A 37 éves Serena Williams könnyebb helyzetben van, Tatjana Mariával kezd, majd Eugenie Bouchard jöhet, és aztán a már említett Halep. McEnroe-t megkérdezték a női mezőnyről is, de konkrétumot az Eurosport szakértője sem tudott mondani: „A dolog még kiszámíthatatlanabb, mint a férfiaknál. Így aztán nehéz azt mondani, hogy Serena az egyértelmű esélyes. Mindenesetre úgy tűnik, jó állapotban van, így ha egy nevet kellene mondanom, Serenát mondanám. De hozzá kell tennem, hogy szerintem van legalább 15 játékos, akik közül bárki győzhet.”
Babos Tímea az első körben azzal az Ons Jabeurral kezd, akit eddig két alkalomból kétszer megvert. Ha azon a meccsen túljutna, akkor valószínűleg Sloane Stephens várna rá, akivel elég jól ismerik egymást, juniorként éveken át párosoztak együtt. Dominika Cibulková, aki a torna 25. kiemeltje, a kínai Suaj Csanggal kezd, és a harmadik fordulóban akár Viktoria Kužmovával is összekerülhet. A legnehezebb ellenfelet a szlovák nők közül Magdaléna Rybáriková kapta. Ő a nyolcadik helyen kiemelt cseh Petra Kvitovával kezd.
 

Érdekes

Magyar és szlovák ellenfelek

Fucsovics Márton–Albert Ramos Vinolas (spanyol)
Jo-Wilfried Tsonga (francia)–Martin Kližan
Babos Tímea–Ons Jabeur (tunéziai)
Dominika Cibulková (26.)–Suaj Csang (kínai)
Elise Mertens (belga, 12.)–Karolína Schmiedlová
Petra Kvitová (cseh, 8.)–Magdaléna Rybáriková
Viktória Kužmová–Katerina Kozlova (ukrán)

Murray visszavonul


Pénteken hajnalban Andy Murray, aki 2016-ban világelső volt, bejelentette visszavonulását. A skót teniszező jelenleg csupán a 230. a világranglistán. Döntésének oka, hogy a csípősérülése nem jött rendbe: „A csípőm jobb oldala súlyosan károsodott. A tavalyi műtét volt a legjobb esélyem, hogy jobban legyek. Bizonyos korlátokkal tudnék játszani. A korlátok a fájdalmakkal együtt azonban nem teszik lehetővé, hogy élvezzem a versenyeket vagy az edzéseket. Ausztráliában játszani fogok. Egy bizonyos szintet még mindig megütök, de nem olyat, ami boldoggá tenne. De nem ez a baj. A fájdalom egyszerűen túl nagy, én pedig nem szeretném ilyen feltételekkel folytatni. Wimbledonban szeretném befejezni a játékot. Azonban nem vagyok biztos abban, hogy erre valóban képes leszek.” Murray elmondta, hogy már a cipő és a zokni felhúzása is nehézséget okoz számára, és, hogy egy újabb műtétet már nem a visszatérése miatt vállalna el, hanem hogy a hétköznapi életét fájdalommentesen tudja élni. 
 

Magyar vegyes páros


Babos Tímea és Fucsovics Márton életükben először egymás mellett, vegyes párosban is rajthoz állnak. Babos Tímea természetes női párosban is indul a francia Kristina Mladenovic oldalán mint címvédő. 
Az év első GS-tornájának az összdíjazása a tavalyihoz képest 14 százalékkal nőtt, rekordot jelentő 62,5 millió ausztrál dollárra (38 930 398 euró). A nők és a férfiak azonos pénzdíjért játszanak. A győztesek 4,1 millió ausztrál dollárt (2 553 834 euró) vihetnek haza, de az első forduló vesztesei is 75 ezerrel (46 716 euró) vigasztalódhatnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?