Dibusz Dénes: A bosnyákok nem feltétlenül akartak támadni, inkább lezárták a területeket

Hun-BiH

A magyar labdarúgó-válogatott 0:0-s döntetlent játszott Bosznia-Hercegovinával a Nemzetek Ligájában. A lefújás után többek között Marco Rossi és Dibusz Dénes is értékelt.

A magyar labdarúgó-válogatott gyakorlatilag kilencven percen át egykapuzott, de csak 0:0-s döntetlent játszott Bosznia-Hercegovinával a Nemzetek Ligájában. A magyar csapat számára leginkább a szerencse hiányzott, hiszen három esetben Vasilj bravúrja, egyszer pedig a felső léc fosztotta meg őket az örömtől. A próbálkozások száma 20:7, a labdabirtoklás 63:37, a szögletek száma 13:1, míg a sikeres passzok száma 460:231 volt a hazaiak javára, de hiába. 

„Elrontottuk a svájciak elleni első félidőt és elrontottuk a németek elleni meccset három nappal ezelőtt, ezeket leszámítva nem jásztottunk rosszul. Van, aki szerint ezek miatt hatvanvéves koromra ellágyult az agyam, de szívük joga ezt gondolni – mondta Marco Rossi a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón, hozzátéve, hogy szerinte a magyar szurkolók nagyjából 80:20 arányban kedvelik őt. – A mai mérkőzésen sok egy az egy elleni párharcot nyertünk meg elöl és hátul is. Volt bennünk győzni akarás. Gratuláltam a fiúknak a hozzáállásukhoz és a teljesítményhez, de az eredménnyel nem vagyunk elégedettek. Bosznia mélyen védekezett és úgy próbálta megjátszani az európai szinten is magasan jegyzett két csatárát. Mi küzdöttünk, és csak azzal tudtunk volna ennél is többet tenni, ha gólt szerzünk.”

A Puskásban játszott meccsek után a magyar játékosok általában csak zuhanyzás után, közel egy óra elteltével jönnek ki nyilatkozni az újságírókhoz, most viszont Dibuszt sikerült odahívnia a tömegnek még befelé menet, aminek a kapust is beleértve mindenki örült. „A bosnyákoknak nem volt túl sok meccsük az új kapitánnyal, így nem tudtuk annyira feltérképezni őket. Mind a két csapat kellően óvatos volt a vereségek után – értékelt a kapus, akinek mindössze egy egyszerűbb védést kellett bemutatnia a mérkőzés során. – A bosnyákok nem feltétlenül akartak támadni, inkább lezárták a területeket. Ennek ellenére több gólszerzési lehetőségünk is volt, de a kapusuk remekül védett, több alkalommal is megmentette csapatát a góltól. A szombati mérkőzés után a mai egy jó reakció volt részünkről. Megérdemeltük volna a három pontot.”

Rossi legénysége két forduló elteltével sereghajtó a csoportjában. Október 11-én hazai pályán, Hollandia ellen folytatódik a magyarok programja, három nappal később pedig Zenicára utaznak a bosnyákok elleni visszavágóra.

Jegyzőkönyv

Magyarország–Bosznia-Hercegovina 0:0

Játékvezető: Guida (olasz)

Puskás Aréna, 46 443 néző

Sárga lap: Barisic, Katic (mindketten bosnyákok)

MAGYARORSZÁG: Dibusz–Botka (82. Balogh), Orbán, Dárdai–Bolla (75. Csoboth), Schäfer, Nikitscher, Nagy Zs (82. Kerkez).–Sallai, Szoboszlai–Varga (82. Ádám)

BOSZNIA-HERC.: Vasilj–Barisic, Katic, Saric (59. Gigovic), Bicakcic–Gazibegovic, Basic (59. Huseinbasic), Burnic (46. Tahirovic), Dedic–Dzeko, Demirovic (76. Bajraktarevic)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?