Di María elintézte a németeket

<p>Az argentin labdarúgó-válogatott visszavágott a németeknek a vb-döntőben elszenvedett vereségért, a dél-amerikaiak 4:2-re győztek Düsseldorfban a házigazda ellen barátságos mérkőzésen.</p>

ÖSSZEÁLLÍTÁS

Gerardo Martino a németek elleni mérkőzésen mutatkozott be argentin szövetségi kapitányként, és a dél-amerikaiak 4:2-es győzelme után (miközben az 50. percben már 4:0 volt az állás javukra) a Manchester United új szerzeményét dicsérte: Ángel Di María kiosztott három gólpasszt, a negyedik argentin találatot pedig ő maga szerezte, gyönyörű támadás végén egy nem kevésbé pazar bokamozdulattal.

„Ángel megmutatta, hogy miért tartozik a világ öt legjobb labdarúgója közé – nyilatkozta Martino. – Nagyon elégedett vagyok a teljesítményünkkel, hiszen több játékosunk is kevés mérkőzéssel a lábában érkezett ide. Nem sok időnk volt felkészülni, ám a fiúk rendkívül profi módon álltak hozzá az edzésekhez.”

„Nemcsak győzni akartunk, hanem jó benyomást is kelteni – mondta a remek napot kifogó Di María. – Sikerült sikeressé tenni szövetségi kapitányunk debütálását. Továbbra is minden nap keményen dolgozom, hogy bizonyítsam, helyem van a válogatottban és a klubomban.”

Joachim Löw, a világbajnok német válogatott szövetségi kapitánya nem keresett kifogást. „Hibákat követtünk el védekezésben, és ezekért egyből megbűnhődtünk. Sok játékosom még sosem játszott egymás oldalán, el kell tehát fogadnunk az ítéletet. Láthattuk, milyen kicsi a különbség a világ legjobbjai között, Argentína világklasszis csapat” – nyilatkozta Löw, akinek vélhetően Mesut Özil, Julian Draxler és Mats Hummels szolgálatairól is le kell mondania sérülés miatt a skótok elleni Eb-selejtezőn.

Érdekesség, hogy négy évvel ezelőtt is Argentínától kapott ki először az aktuális világbajnok. 2010 szeptemberében az argentinok 4:1-re győzték le a Dél-Afrikában aranyérmet szerző spanyol válogatottat. (nso)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?