Délen átrajzolták a focitérképet, a bojkott sem kizárt

régiófoci
Dunaszerdahely/Egyházkarcsa/Galánta. |

A nyári uborkaszezonban csallóközi fociberkekben a nyugat-szlovákiai V. liga déli csoportjának új összetétele, a mezőny feltöltése, a csapatok létszámának 18-ra történt növelése borzolta a kedélyeket.

Történt ugyanis, hogy a Dunaszerdahelyi és a Galántai járás együttesei mellett augusztustól immár a Szakolcai és a Nagyszombati járás alakulatai, nevezetesen a Brodské, a Holíč és a Zvončín kollektívája is csatasorba áll. A Dunaszerdahelyi Területi Futballszövetség csapatainak július 9-én rendezett hagyományos munkaértekezletén ez a téma is napirendre került. Az érdekelt csallóközi klubok képviselői petícióval tiltakoztak az új besorolás ellen. 

Megszegett alapszabály?

„Természetesen képben vagyunk. Tudjuk, hogy öt csapatra zsugorodott az V. liga nyugati csoportja, de ezt a helyzetet nem mi idéztük elő. Rossz, mi több, az alapszabályba, a versenykiírásba ütköző döntést fogadott el a kerületi szövetség vezérkara. Az új besorolást senkivel sem konzultálták, beleegyezést sem kértek az érintettektől. Fittyet hánytak a területiség elvére, az utazási távolságokra. Mondván, a futball érdekeit tartották szem előtt. A járásunkat képviselő kilenc klub képviselői a munkaértekezleten tiltakozást fogalmaztak meg, ebben pedig azt is kilátásba helyezték, ha a problémát nem orvosolják, akkor az új bajnoki idényben nem lépnek pályára” – nyilatkozta lapunknak a sokakat érintő problémáról Benovič Árpád, a Dunaszerdahelyi Területi Futballszövetség elnöke.

Ki jön ki a Zvončínra?

„A kilenc csallóközi klub vezetője fogalmazta meg, írta alá a tiltakozást. A szövetség illetései azonban ezt figyelmen kívül hagyták. Megaláztak minket. Tudtunkra adták, nekünk semmi beleszólásunk nincs a bennünket érintő döntéseikbe. Kérdem én, miért utazzunk órákat a Szakolcai, Nagyszombati járásban található ellenfeleinkhez? Ki az az egyházkarcsai fanatikus drukker, aki eljön a Zvončín vagy a Brodské elleni mérkőzésre? Továbbá nehezményezzük, hogy a megnövekedett létszám miatt két hétközi nemzeti ünnepen is bajnoki meccset rendeznek. Szeptember 1-e és 15-e csupán Szlovákiában munkaszüneti nap. Hogy tudjuk majd pályára küldeni azokat, akik Ausztriában vagy Magyarországon keresik a kenyerüket? Megkockáztatom, a járáshatárok közelsége miatt a kerületi szövetségek közti megegyezéssel akár a Pozsonyi szövetség bajnokságába is besorolhatták volna az újoncokat. Ha már a foci érdekeire hivatkoznak. A szövetség rólunk, nélkülünk döntött. Mit tehetünk még? Egyeztetünk, keressük a megoldást a kollégákkal. Azt sem zárom ki, hogy nem utazunk ki a Zvončín, a Brodské, a Holíč elleni idegenbeli bajnokikra. A koronavírus-járvány miatt egyébként is (vég)veszélybe került a vidéki foci. Nehéz előteremteni az anyagiakat, sok játékos felhagyott a labdarúgással, a megélhetésre fókuszál. Fogytán az utánpótlás, egyre kevesebb a néző, a bevétel” – ecsetelte a kialakult helyzetet Csörgő Gyula, az egyházkarcsaiak klubelnöke.

Kompenzálna a vezetés

Az irányító szerv álláspontjáról Milan Hornáček, a Nyugat-szlovákiai Futballszövetség sporttechnikai bizottságának tagja, az V. liga déli csoportjának koordinátora tájékoztatott.

„Logikus, hogy öt csapatnak nem rendezhetünk bajnokságot. A nyugati csoportba jelentkezett kollektívákat válaszút elé állítottuk. Hárman, nevezetesen Holíč, Brodské és Zvončín a déli csoportot választotta, egy alakulat az északnyugati csoportba, az ötödik pedig a IV. ligába kért és kapott besorolást. Önös érdekek helyett a labdarúgás érdekeit, a játéklehetőség biztosítását tartottuk szem előtt. Egyébként az ominózus besorolás csupán a 2021/2022-es idényre érvényes. Az érem másik oldala a megnövekedett utazási kiadások kompenzációja. Azt tervezzük, hogy a három kiutazás valós költségeinek a felét a szövetség téríti. Azzal viszont egyetértek, hogy amatőr fociban hétközi államünnepen bajnoki meccset játszani nehéz feladat. A focimenetrendet november végére kitolni azonban kockázatos vállalkozás lenne. Az időjárási viszonyok megviselhetnék a pályák állapotát. Gondolom, az észérvek meggyőzik a tiltakozókat. A bojkott nem megoldás. Bízom benne, hogy a csallóköziek a feszültségkeltés helyett ezentúl a felkészülésre, a küszöbön álló pontvadászatra összpontosítanak.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?