Dárdai irányítja ideiglenesen a Hertha BSC-t

<p>Csütörtöktől ideiglenesen Dárdai Pál, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya - Rainer Widmayerrel közösen - irányítja a német élvonalban szereplő Hertha BSC együttesét.</p>

A berlini klub Facebook-oldalán jelentette be, hogy menesztette Jos Luhukay vezetőedzőt és segítőit, egyben jelezte, hogy a csapat korábbi játékosát, a jelenleg a klub utánpótlásában dolgozó Dárdait, illetve Widmayert bízta meg a szakmai munka ellátásával. További részleteket a 14.30-kor kezdődő sajtótájékoztatóján közöl majd csapat vezetősége.   "A kinevezés nem befolyásolja a Hertha és az MLSZ közötti szerződést és a szakember magyar válogatottnál vállalt munkáját" - olvasható a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) honlapján.    Az MLSZ beszámolója szerint a múlt év végén lefolytatott tárgyalások során a berlini klubvezetés már akkor jelezte: előfordulhat, hogy az Európa-bajnoki selejtező sorozat vége előtt vezetőedzői szerepet szán a magyar szakembernek a felnőtt csapatnál.    "A felek ennek tudatában állapodtak meg Dárdai Pál magyarországi szerepvállalásáról és rögzítették: az esetleges berlini kinevezés nem befolyásolja a szakember itthoni munkáját" - áll az MLSZ közlésében.    Dárdai - a Hertha BSC történetének legtöbb bajnoki meccsen pályára lépett futballistája - játékos-pályafutása befejezése óta a Herthánál dolgozott, majd tavaly szeptemberben elvállalta év végéig a magyar nemzeti csapat irányítását is. A válogatottal három Európa-bajnoki selejtezőn hét pontot szerzett, decemberben pedig a kvalifikációs sorozat végéig tartó szerződést kötött a magyar szövetséggel úgy, hogy a Herthánál is megőrizte pozícióját.    A magyar válogatott Eb-selejtezős csoportjában jelenleg a románok és az északírek mögött a pótselejtezőt érő harmadik helyen áll, március 29-én a görögöket fogadja a Groupama Arénában, június 13-án pedig a finnek otthonában lép pályára.    A Hertha, amely szombaton Mainzban lép pályára, idén mindkét bajnoki találkozóján veszített, így visszacsúszott az utolsó előtti helyre a tabellán, melyen mindössze két ponttal előzi meg a sereghajtó Borussia Dortmundot, s azonos ponttal áll a közvetlenül előtte lévő Freiburggal (15.) és VfB Stuttgarttal (16.).     Jos Luhukay 2012 nyarán vette át a Herthát, miután kiesett a másodosztályba, ahonnan azonnal sikerült visszavezetnie a gárdát az élvonalba.   A Herthának volt már korábban magyar vezetőpedzője: Csernai Pál 1990. november 13. és 1991. március 12. között irányította az együttest.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?