Dakar: al-Attijah harmadik sikere, Szalayék a 20. helyen zártak

Dakar

A Szalay Balázs, Bunkoczi László páros a huszadik helyen fejezte be a Peruban rendezett Dakar-ralit, amelyet az autósoknál – pályafutása során harmadszor, 2011 és 2015 után – a katari Nasszer al-Attijah nyert meg.

A magyar duó ezzel megismételte pályafutása legjobb eredményét.

„Megküzdöttünk ezért a célba érkezésért, s ezért a huszadik helyezésért, aminek nagyon örülök. Noha voltunk már huszadikok, évről évre nehezebb a verseny, sűrűbb a mezőny, egyre több gyári autót adnak bérbe és egyre több a jó és rutinos versenyző” – nyilatkozta Szalay.

Navigátora, Bunkoczi elmondta, rendkívül melós volt a zárószakasz is. „Az utolsó kilométereken már visszaszámoltam, s szurkoltam, most már ne legyen semmi bajunk. A huszadik hely tisztességes eredmény, beállítottuk a legjobbunkat, bár 2012-ben talán valamivel könnyebb volt megszerezni ezt a helyet, mint most.”

A versenyt a nyolcadik szakaszon lényegében eldöntő Nasszer al-Attijah a Toyota első Dakar-győzelmét ünnepelhette, olyan nagymenőket maga mögé utasítva, mint a spanyol Nani Roma és a francia Sebastian Loeb.

A motorosoknál az ausztrál Toby Price diadalmaskodott, közel tíz perccel megelőzve a címvédő, osztrák Matthias Walknert és a 2017-es első brit Sam Sunderlandet. Price 2016 után második alkalommal nyerte meg a Dakart, úgy, hogy csak az utolsó előtti szakasz után állt az élre – amikor az addig végig vezető amerikai Ricky Brabec versenygépe felmondta a szolgálatot. A Price nyakán loholó chilei Pablo Quintanilla pedig az utolsó etapban bukott akkorát, hogy fel kellett adnia a versenyt… Price-nak is akadt egyébként gondja, néhány héttel a Dakar előtt eltörött egy csont a csuklójában. A két szlovák motoros, Ivan Jakeš (sérülések) és Štefan Svitko (motorhiba) nem tudta befejezni a ralit.

A quadoknál a mindössze második Dakarján induló argentin Nicolas Cavigliasso végzett az első helyen, semelyik kategóriában soha nem látott fölénnyel: 10 szakaszból 9-et nyerve. Közel két órával előzte meg két honfitársát, Jeremias González Feriolit és Gustavo Gallegót.

A kamionosoknál az orosz Eduard Nyikolajev zsinórban harmadszor diadalmaskodott. (MTI, ot)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?