Dakar 2017 - Peterhansel verhetetlen

<p>A két ambiciózus szlovák motoros, Štefan Svitko és Ivan Jakeš számára az idei volt pályafutásuk legrosszabb Dakarja. Az is kiderült, hogy Stéphane Peterhanselt még mindig nem lehet legyőzni.</p>

A szervezők az elején azt mondák, hogy az idei Dakar lesz a legnehezebb. Amit persze senki nem vett komolyan, mert hát mindig ezt mondják. Aztán kiderült, hogy tényleg ez volt a legnehezebb. Brutális esőzések, földcsuszamlások. Viszont ha sütött a nap, akkor átlagban úgy 40–45 fok volt a dél-amerikai homokozóban. Két szakaszt törölni kellett az extrém időjárási viszonyok miatt, de a többi sem volt sétagalopp. Nagy bajnokok buktak sorra: a motorosoknál a címvédő és szuperesélyes Toby Price, az autósoknál Nasszer al-Attijah és Carlos Sainz volt az, aki már az első héten feladta.

„Gyorsan el kéne felejteni ezt az egészet” – nyilatkozta Svitko, miután bő háromórás időbüntetéssel sújtották, mivel kimerültség miatt nem tudott időben megjelenni a szálláshelyen. Bár az orvosok infúziókkal gyorsan rendbe rakták, a hátrasorolást nem kerülhette el. „Ilyen alaposan még soha nem készültem fel a Dakarra, mint az idén. Minden csodálatosan összeállt. A motor is nagyon jól ment. És most itt ez a huszonötödik hely. Nem tudok mit mondani.”

Svitko csalódottsága érthető: időbüntetések nélkül a hetedik helyen végzett volna, ami a tavalyi második helyhez viszonyítva nyilván ugyanúgy csalódás lett volna számára. De Svitko legalább végigment.

Ennél is rosszabbul járt Ivan Jakeš, aki a verseny előtt szintén nem titkolta azon ambícióit, hogy szeretné megnyerni a viadalt. Ehelyett a harmadik szakaszon villámcsapás érte, ami, úgy tűnik, több volt, mint rossz előjel, mert két nappal később bukott a sivatagban, csuklóját törte, és feladni kényszerült a viadalt. Az optimizmusát viszont nem veszítette el: „Hogy ez egy szerencsétlen Dakar volt? Egyáltalán nem. Furcsa volt és érdekes. Új élményekkel gazdagodtam. És jövőre újra nekivágok.”

A motorosoknál végül az angol Sam Sunderland diadalmaskodott, akinek először sikerült befejeznie a kéthetes tortúrát. Nem ő volt a legvagányabb, viszont végig okosan ment, s amíg a többiek a sivatagban bóklásztak, addig ő csendben hazamotorozott.

Az autósoknál a Peugeot háziversenyét az immáron tizenháromszoros Dakar-győző francia Stéphane Peterhansel nyerte meg honfitársa, a kilencszeres rali-bajnok Sébastien Loeb előtt. Csatájuk végig szikrázó volt, és az utolsó pillanatig kétesélyes. „Nem merném kijelenteni, hogy azért nyertem, mert én voltam a leggyorsabb. Éles helyzetekben Seb szinte mindig megvert. A győzelmet inkább a tapasztalatomnak köszönhetem” – nyilatkozta a már most Dakar-szimbólumként emlegetett francia veterán. 

György Norbert

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?