Dakar 2013 - Chilei és spanyol siker a nyitányon

Dakar 2013 - Chilei és spanyol siker a nyitányon
Lima |

<p>A motorosoknál a chilei Chaleco López, az autósoknál pedig a spanyol Carlos Sainz volt a leggyorsabb az idei Dakar-rali első, szombati szakaszán. A magyarok közül a 12. rajtjával legtapasztaltabbnak számító Szalay Balázs volt a leggyorsabb, ő a 39. időt érte el. Az eddigi 11 verseny közül hétszer ért célba, jelenlegi navigátorával, Bunkoczi Lászlóval pedig mind a hat alkalommal eljutott a végállomásig.</p>

A magyar páros tavaly érte el eddigi legjobb eredményét, amikor 20. helyen végzett.
    A tavalyi kiesés után a sivatagnak másodszor nekivágó Sebestyén Sándor, Bognár József páros 116., míg az újonc Pócsik László, Farkas Nándor, Szaller Zoltán trió 137. lett a nyitóetapon.
    A világ leghíresebb és legkeményebb terepversenyének perui nyitányán a résztvevőknek csak 13 kilométert kellett a lehető leggyorsabban megtenniük a Lima és Pisco között kijelölt 263-ból, de mégis fontos volt a rövid mért szakasz, mert ez alapján alakult ki a következő napi rajtsorrend.
    A január harmadik hétvégéjén záruló viadal mintegy 8400 kilométeres távjának 153 autó, 183 motorkerékpár, 75 kamion és 38 quad vágott neki.

    Eredmények (a viadal honlapja alapján):
    1. szakasz, Lima-Pisco, (263 km/13 km gyors:)
    ---------------------------------------------
    motorosok:
1. Chaleco López (chilei, KTM) 7:51 perc
2. Frans Verhoeven (holland, Yamaha) 1 mp hátrány
3. Pablo Quintanilla (chilei, Honda) 5 mp h.
    autósok (146 célba érkező után:
1. Carlos Sáinz (spanyol, Buggy) 7:40 perc
2. Lucio Álvarez (argentin, Toyota) 8 mp hátrány
3. Guerlain Chicherit (francia, SMG) 10 mp h.
...39. Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel) 1:41 p h.
...116. Sebestyén Sándor, Bognár József (Toyota) 5:06 p h.
...137. Pócsik László, Farkas Nándor, Szaller Zoltán (Toyota) 10:58 p h.

    Vasárnap Pisco környékén marad a mezőny, a rajt és a cél is ott lesz, de közben 327 kilométer - ebből 242 kilométeres gyorsasági szakasz - leküzdése vár a versenyzőkre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?