Dunaszerdahely. Egyelőre új szponzor nélkül folytatja a téli felkészülést a DAC. December közepén a klubvezetés nyilatkozatai alapján arra lehetett következtetni, hogy az új támogató belépése már csak napok kérdése – ehhez képest év végéig semmilyen változás nem történt.
DAC: nincs döntés
Dunaszerdahely. Egyelőre új szponzor nélkül folytatja a téli felkészülést a DAC. December közepén a klubvezetés nyilatkozatai alapján arra lehetett következtetni, hogy az új támogató belépése már csak napok kérdése – ehhez képest év végéig semmilyen változás nem történt. Hétvégén úgy tűnt, az érintett felek végre tiszta vizet öntenek a pohárba: az elnökségi tagok tájékoztatása szerint szombaton kellett volna eldőlnie annak, hogy Faroukh Shariff, az iráni származású üzletember milyen feltételekkel lép be az FK DAC 1904 futballklubba. Információink szerint azonban érdemi döntés nem született. Antal Barnabás klubelnök tegnap Bécsben tartózkodott, de azt ő sem tudta megmondani, hogy mikorra várható a megegyezés, s így – szponzor híján – továbbra is teljes a bizonytalanság a második ligában kieső helyen álló alakulatnál. (jgj)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 09.16.
Az energiatúltengéstől a világbajnokságig
2024. 09.10.
Szépül az FTC stadion, a lelátón dolgoznak
2024. 08.31.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.