DAC: Győzelemmel zárni a szezont

<p>A Fortuna Liga őszi zárófordulójában a DAC focicsapata ma (17.00) a tabella 9. helyén tanyázó aranyosmarótiakat fogadja.</p>

Már biztos, hogy a DAC a középmezőnyben fejezi be az őszi szezont, a jelenlegi 6. helyen azonban – a mai eredménytől függően – egyet még lehet javítani, illetve rontani.

„Mindenképpen szeretnénk győzelemmel szünetre vonulni, más eredmény szóba sem kerülhet. Nagyon örülnénk neki, ha a ViOn elleni győzelemmel sikerülne megelőzni a nagyszombatiakat és ezzel az ötödik helyen végezni. Szeretnénk a szurkolókkal együtt örülni a szép szezonzárásnak” – mondta lapunknak Németh Krisztián, a DAC sportigazgatója.

A sérülések szerencsére elkerülik a csapatot, egyedül Straka nem teljesen egészséges, de az ő játékára is van esély az aranyosmarótiak ellen. Egy hiányzó azonban biztosan lesz: Matúš Turňa távozott Dunaszerdahelyről. „Turňa befejezte DAC-béli pályafutását. Rendkívül hálásak vagyunk neki, hiszen nehéz időszakban is szerepelt a csapatnál, és nagyon sokat segített nekünk” – mondta Németh a 29 éves védőről.

„Nem könnyű a távozás, hiszen kiválóan éreztem magam Dunaszerdahelyen, és az itt töltött két évem alatt megszoktam a klubot, az embereket és magát a várost is. De ilyen egy futballista élete, és bízom benne, hogy jó dolgok várnak még rám, és hogy főként egészséges leszek” – nyilatkozta Turňa a DAC hivatalos honlapjának.

A sportigazgatótól megtudtuk, hogy a mérkőzés ideje alatt a Mikulás-nap alkalmából gyűjtést is szerveznek, a befolyt pénzből a dunaszerdahelyi kórház gyermekosztályát fogják támogatni.

A mérkőzés egyik pikantériája a 9 gólos Szarka és a góllövőlistát 11 góllal vezető aranyosmaróti Tawamba párharca lesz. „Szeretnék Szarkát hozzásegíteni ahhoz, hogy a góllövőlista élére kerüljön” – árulta el Németh. Szarka hétközben rendkívül szoros versenyben (mindössze négy szavazattal megelőzve Štepanovskýt) elnyerte a DAC legjobb őszi játékosának járó szurkolói díjat.

Az aranyosmarótiak a legutóbbi fordulóban hazai pályán szenvedtek vereséget a Myjavától, jelenleg a tabella 9. helyén állnak, és hat ponttal gyűjtöttek kevesebbet, mint a DAC.

Az őszi szezon első egymás elleni meccsén a dunaszerdahelyi csapat 2:1-es vereséget szenvedett a ViOn otthonában, a csallóköziek gólját Erik Pačinda szerezte tizenegyesből.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?