Csúcsra ért a galántai KO Box Club

<p>Négy egyéni bajnoka és két ezüstérmese volt a galántai KO Box Clubnak a minapi országos egyéni ökölvívó-bajnokságon. Nyitrán beértek Kovács Tamás fiatal védencei.</p>

Ilyenre még nem volt példa a korábbi bajnokságokon: a profi pályafutását befejező Tomi Kid védencei voltak a legsikeresebbek a klubok versengésében. „Éremmérlegünk egyedülálló klubom történetében. Soha még nem volt ennyi bajnokunk, hat dobogósunk a felnőttek mezőnyében. Beértek a fiúk – mondja ki a kulcsmondatot Kovács Tamás, aki profi pályafutása végeztével már csak védenceinek szenteli ökölvívói hétköznapjait. – Mindhárom férfibajnokunk, Mészároš Filip, Tankó Vilmos és Csemez András is diákkorban, fiatalon került hozzám. Filip és Bandi még ifikorú, utóbbi saját korosztályában is bajnok volt ebben az évben, Vili már 21 éves.”

Tankó Vilmos ezúttal a 60 kilóban lett aranyérmes, ami már negyedik felnőtt bajnoki címe volt. „Tavaly 56 kilóban nyert, de mikor láttuk, hogy eggyel magasabb súlycsoportban is bajnok lehet, felvittük, és így klubtársa, Mészároš Filip kapott esélyt az ő súlycsoportjában – indokolt Kovács Tamás. – Vili a pontozók szerint 2:1-re győzött a döntőben, nevetséges, hogy ilyen szorosra hozták ki a meccset, csak a bírók látták így. Új fogvédővel bokszolt, néhányszor még kiesett neki, amiért szintén pontlevonás jár. Filip szoros meccsen minden menetben jobb volt, megérdemelten győzött a döntőben. Csemez Bandi 75 kilóban viszont mind a három nap hatalmasat bokszolt. Nem véletlenül lett a torna legtechnikásabb öklözője. Ez volt már a 17. verseny, ahol ezt a címet elhódította. Tizennyolc éves korában hihetetlenül technikás, többen szlovákiai Muhammad Alinak tartják. Könnyedén bokszol, lépeget a ringben, szeme van, mindenki csak ámul rajta, nagy hazai bokszolókat is képes leiskolázni. Az elődöntőben elvesztette az első menetet, aztán szinte megbüntette ellenfelét, olyan jól bokszolt, és fordított. A döntőben aztán úgy öklözött, hogy vastapsot kapott a végén.”

Első női bajnoka van a galántai KO Box Clubnak a nagysurányi Tímea Kukyová (81 kg) személyében. „Főiskolás Pozsonyban, naponta hazafelé menet megáll edzésre nálunk, szüleitől örökölt erős lábai vannak, és gyors, robbanékony, magabiztosan győzte le a tavalyi bajnokot” – mutatta be az aranyérmest Kovács edző, aki ezüstérmeseiről is szólt. A mindössze 18 éves Miloš Pusztay (69 kg) ugyan 3:0-ra elvesztette a döntőt, de szenzációsan bokszolt, már odakerülése nagy bravúr volt. Idén az ifiknél is bajnoki ezüstérmet szerzett a volt drogfüggő fiú. Michal Plesník (91 kg) bajnoki címe megvédésére készült. Beteg volt ugyan előtte, de simán eljutott a döntőbe, ahol már nem állt ki. „A szombati elődöntő után ugyanis doppingellenőrzésre vitték, s rengeteg vizet kellett meginnia, hogy elég mintát juttasson az ellenőröknek. Éjszakába nyúló vizsgálata éjjeli fogyasztással folytatódott, s reggelre úgy elfáradt, hogy a finálé kihagyása mellett döntöttünk” – magyarázta védence távolmaradását edzője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?