Csoportelső a magyar válogatott

kosár
Ljubljana |

A magyar női kosárlabda-válogatott 81:75-ös bravúros győzelmet aratott a címvédő Szerbia felett vasárnap az Európa-bajnokság csoportkörének 3. fordulójában, Ljubljanában, ezzel megnyerte csoportját, és közvetlenül bejutott a negyeddöntőbe.

Székely Norbert szövetségi kapitány együttese a csütörtöki nyitányon 89:67-re verte a szlovákokat, majd másnap 69:68-ra kikapott a törököktől. A kettőből kettő meccset hozó szerbek vasárnap azzal a céllal léptek pályára, hogy harmadik sikerükkel csoportelsők legyenek, s azzal – a rájátszást kihagyva – három napot pihenjenek a csütörtöki negyeddöntő előtt. A magyarok számára bonyolultabb volt a képlet, ugyanis első, második és harmadik helyen is végezhettek a D csoportban.

A statisztika abból a szempontból a magyarok mellett szólt, hogy a válogatottal legutóbb 2015-ben fordult elő, hogy egymás után két Eb-csoportmeccset elveszített – akkor Sopronban három vereséggel utolsó lett a csapat. A balkáni alakulat ugyanakkor megnyerte az elmúlt kilenc csoportmérkőzését, ráadásul a melegítésnél ott volt a parketten a hat évet Sopronban légióskodott Alekszandra Crvendakics, aki a családjában történt haláleset miatt hiányzott az első két találkozóról. A magyaroknál aggodalomra adhatott okot az is, hogy a honosított Goree Cyesha lábsérülés miatt nem vállalta a játékos, és Határ Bernadett, valamint Aho Nina sem volt százszázalékos állapotban.

A magyar szurkolókon ezúttal sem múlt semmi, ugyanis minden eddiginél többen voltak a lelátón, és ők tették ki a mintegy ötszáz néző többségét.

Az első három és fél percben magyar részről csak a csapatkapitány Dubei Debóra volt eredményes, ekkor 8:5-re vezetett az ellenfél, amely szemlátomást a honosított Yvonne Anderson szélvészgyors játékára épített. A magyar együttes nem szakadt le, sőt, harmadik triplájával előnybe került (16:15), majd ezt követően 21:21-nél érte utol ismét riválisát. A 46 pontos nyitónegyedet követően is maradt az óriási dobópárbaj, melyben a második szakasz elején a magyarok voltak jobbak és 27:23-nál négy pont volt az előnyük. A negyed hajrájában viszont a szerbek voltak pontosabbak, így a nagyszünetben a Pécsen, Szekszárdon és Sopronban is megfordult Nevena Jovanovics négypontos akciója után 44:39 volt az állás az ellenfél javára.

A második tíz percben az eddig kevesebb szerepet kapott Horváth Bernadett és Varga Alíz is betalált, ám a túloldalon Anderson 20 perc után már 14 pontnál tartott.

Fordulás után perceken keresztül 41:44-et mutatott az eredményjelző, ám innen a Székely-csapat elkapta a fonalat, és a török Mersinhez készülő Kiss Virág 15. pontjával 49:44-re fordított. A szerbek öt perc (!) elteltével találtak csak a gyűrűbe a második félidőben, és 53:46-nál a virtuális csoportelsőségnél tartott a csapat. Horváth a negyed utolsó perceiben szórta a triplákat, és 65:52-nél megroppanni látszott a címvédő.

A 66:55-ről rajtoló zárószakaszban hihetetlen küzdelem zajlott a parketten, mindkét gárda rendkívül ideges volt, az ellenfélnél Anderson mellett az exsoproni Dragana Sztankovics, továbbá Mina Djordjevics is kipontozódott. Másfél perccel a vége előtt az ellenfél feljött három pontra (74:71), de az utolsó perc már 77:73-ról indult. Kiss hat másodpercnél kulcsfontosságú kosarat szerzett közelről (81:75), és innen már nem volt visszaút a szerbek számára.

Mivel a magyarok öt pontnál többel nyertek, az esti török–szlovák meccs eredményétől függetlenül megnyerték a D csoportot, és bejutottak a negyeddöntőbe. Ez azt is jelenti, hogy a csapatra három szünnap vár, mivel a legjobb nyolc csak csütörtökön lép pályára Ljubljanában. A nyolc közé jutással az olimpiai selejtező kivívásához is közel került a magyar válogatott, mivel az Eb-ről az első öt csapat – ha a franciák köztük vannak, akkor a hatodik is – utazhat majd kvalifikációs tornára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?