Zachriassen gólja továbbjutást ért (Fotó: MTI)
Csercseszov aludni akart a csoportgyőzelem után
A labdarúgó Európa-liga csoportkörének 5. fordulójában az FTC hazai pályán 1:1-es döntetlent ért el a Monaco ellen. Miután a csoport másik meccsén a Crvena zvezda legyőzte a Trabzonsport, a magyar bajnok az utolsó forduló eredményeitól függetlenül csoportelsőként zár.
A Fradi szurkolói között a Crvena zvezda elleni mérkőzésen több rendbontó is oda nem illően viselkedett, amiért kiltiltással jutalmazták őket a klub vezetői. Az UEFA pallosa szintén ott lebegett csütörtökön a zöld-fehérek felett a kihágások miatt, így a szurkolói csoportok minden fórumon felhívták a figyelmet arra, hogy a lelátón ne legyen kirekesztő hangulat és pirotechnika se kerüljön be a stadionba, hiszen az komoly büntetéssel járhat. Ezt a drukkerek be is tartották, de a meccs előtt a Népliget környékén bele lehetett futni a füstbombákba és a görögtüzekbe. Bő egy órával a kezdő sípszó előtt az aluljáróban alig néhány méter volt a látótávolság a füst miatt, a szurkolók pedig már a jól ismert rigmusokat skandálták. Az ilyenkor megszokott szúrós szag mellett azonban azt is lehetett érezni a levegőben, hogy nagy dolgok történhetnek az este hátralévő részében.
Ült a monacói taktika
Erre erősített rá a ferencvárosi B-közép látványa a csapatok bevonulásakor. Az óriási molinón a fradisták Forma–1-es autója kiütötte a pályáról a Crvena zvezdáét, míg a visszapillantótükörben a Monaco és a Trabzonspor látszódott. Ami a legfontosabb, hogy ez a kép nemcsak a 90 perc előtt, hanem utána is érvényben maradt.
Sztanyiszlav Csercseszov nem számíthatott a védelem közepén az eltiltott Knoesterre, így Botka Endre lett a bal oldali belső védő, a többi poszton viszont nem okozott nagy meglepetést az orosz válogatott egykori szövetségi kapitánya. Az FTC játékosai ugyan igyekeztek nagy tempóban kezdeni a találkozót, de egyértelmű volt, hogy ennek ellenére a Monaco akarata érvényesült a pályán. A franciák remekül zárták le a területeket ellenfelük előtt, az ellenfél térfelét megszállva jól szereztek labdákat és a támadásaikban is benne volt a veszély, sőt lesről ugyan, de gólt is szereztek. A vendégeknek ezen kívül is több helyzetük volt, de vagy Dibusz volt a végállomás, vagy a remeklő Samy Mmaee által vezetett védelem tudott blokkolni. Fél óra játékot követően egy jobb oldali akció végén Ben Yedder sarokkal szerzett vezetést a hercegségbéli csapatnak, 0:1. A játékvezető néhány ítélete alaposan felborzolta a felfokozott hangulatban lévő helyszíni szurkolókat, a gól után a hazai játékosok is hevesen reklamáltak, ami után az elégedetlenkedés mellett a társait nyugtatni igyekvő csapatkapitány, Dibusz Dénes kapott sárga lapot.
A félidő hátralévő részében hátrébb húzta védelmi vonalát a Monaco, de a Ferencváros nem tudott helyzetbe kerülni, a legvégén Pászka szöglete után Zachariassen fejelt jó helyzetben mellé. Ez volt a zöld-fehérek legnagyobb lehetősége az első 45 perc során.
Döntő cserék
A szünetben Marquinhos állt be Gojak helyére, ez pedig azonnal felélénkítette a csapat játékát. Az aktívabbá váló előrejáték pedig a szurkolótábort is feltüzelte, akik rátettek még egy lapáttal és érezhető volt, képesek belehajtani csapatukat a sikerbe. A Fradi edzőjét leginkább cseréi, vagy azok elmaradásai miatt szokták kritizálni, most azonban jól nyúlt bele a meccsbe, a brazil játékmester után érkezett Besic is, aki Vécseit váltotta, majd egy órát követően húzott egy merészet és Tokmacot küldte be Pászka helyére. Így Traoré lett a balhátvéd, egyértelműen a támadásépítést próbálta javítani Csercseszov.
A 79. percben született meg a legérthetetlenebb bírói ítélet, amikor Tokmac blokkolt lövése után kirúgást ítélt az albán játékvezető. Több sem kellett a szurkolóknak, újra magasabb fokozatba kapcsoltak és ez meg is hozta az eredményét. Marquinhos megnyert párharca után Tokmac tökéletesen ugratta ki a védőjéről leváló Zachariassent, aki a rövid sarokba bombázott, 1:1. A gólpassz és az azt követő lövés is élményszámba ment.
Az utolsó percekben már a védekezésre fókuszált az FTC, hiszen számukra a döntetlen is továbbjutást ért, sőt. A játékosok aligha tudták, de a másik meccs eredménye alapján a csoportelsőség volt a tét a Monaco két pontrúgásánál a hosszabbításban. Előbb Dibusz tudott menteni, majd egy pontatlan vendégfejes zárta le a találkozót.
Egy jó éjszaka
A Fradi sikerével 2004 után lesz újra magyar csapat tavasszal az európai kupaporondon, akkor a Debrecen jutott el az UEFA-kupa 3. fordulójáig. A történelmi siker után nagy ünneplés kezdődött a Groupama Arénában. Dibusz Dénes átvette a vezérszurkolók helyét, és onnan szólt a lelátókon lévőkhöz. „Elég sokáig azt hittem, hogy elveszik ezt a mai élményt tőlünk. De közösen sikerült kiegyenlíteni, közösen sikerült pontot szerezni és közösen megnyertük a csoportot – kezdte a magyar bajnok csapatkapitánya. – Az egyik álmunk valóra vált, de nem szeretnénk itt megállni, úgyhogy veletek közösen tavasszal folytatjuk” – zárta a kapus, aki kiemelte, hogy hálával tartoznak a szurkolóknak a töretlen támogatásért.
A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón taps fogadta Sztanyiszlav Csercseszovot, aki így reagált: „Igazán jó éjszaka ez a mai.” Az edző elmondta, hogy félidőben leginkább meg akarta nyugtatni játékosait, míg a cserével az volt a célja, hogy offenzívebb legyen a játékuk. „Nem vagyunk még ott az elitben. Ehhez az kell, hogy minden évben ott legyen egy klub a Bajnokok Ligája csoportkörében, vagy még tovább is jusson. Mi nem szeretnénk az elit lenni, mi a Ferencváros szeretnénk lenni a maga történelmével és szurkolóival” – válaszolta az edző egy, a realitástól túlságosan elrugaszkodott újságírói kérdésre, amely azt feszegette, hogy már Európa elitjében van az FTC. Csercseszov azzal zárta a sajtótájékoztatót, hogy pénteken 10-től edzés van, így már szeretne hazamenni és aludni egyet.
„Csodálatos érzés volt. Nagyon kemény csoportot nyertünk meg már egy körrel a vége előtt. Ráadásul hazai közönség előtt sikerült, ami tovább növeli az élményt. Megérdemeltük ezt az eredményt. A szurkolók mindig egy pluszembert jelentenek a számunkra, leírhatatlan érzés volt velük ünnepelni. A gól előtt remek passzt kaptam Tokmactól, majd miután belőttem, a partjelzőt néztem, hogy nem voltam-e lesen. Ez a világ legjobb érzése. Ez volt pályafutásom legfontosabb gólja” – értékelt a mixzónában a győztes góllal felérő egyenlítő találat szerzője, Kristoffer Zachariassen.
A Ferencváros a legjobb tizenhat között az EL-csoportmásodikok és a BL-csoportharmadikok párharcának győztesei közül kap majd ellenfelet. A zöld-fehérek a csoportkörbe jutással, a megszerzett tíz ponttal és a továbbjutással immár 8,95 millió eurót kerestek az idei szezonban.
Ferencváros–AS Monaco 1:1 (0:1)
Gólszerzők: Zachariassen (82.), ill. Ben Yedder (30.)
Játékvezető: Jorgji (albán), 20 517 néző
Sárga lap: Botka, Dibusz, Laidouni, Besic ill. Camara, Badiashile
FERENCVÁROS: Dibusz–Wingo, Botka, S. Mmaee, Pászka (65. Nguen)–Vécsei (56. Besic), Laidouni–Traore, Gojak (46. Marquinhos, 91. Esiti), Zachariassen–R. Mmaee
MONACO: Nübel–Disasi, Maripan, Badiashile–Vanderson (41. Diatta), Golovin, Camara, Fofana (83. Lucas), Caio Henrique–Volland (83. Ben Seghir), Ben Yedder
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.