Cseh László bronzérmes

Róma |

<p>Cseh László bronzérmet szerzett vasárnap 400 méteres vegyesúszásban a római vizes világbajnokságon, Kis Gergő ugyanebben a számban ötödik lett.</p>

Cseh 4:07.37 perccel végzett az amerikai Ryan Lochte (4:07.01) és Scott Tyler Clary (4:07.31) mögött. Kis 4:10.40-es egyéni csúccsal zárt az ötödik helyen, Cseh és közte a brazil Thiago Pereira (4:08.86) csapott a célba.

Lochte már a pillangó során az élre állt, és jó erőbeosztással magabiztosan győzött. Mögötte viszont Clary, Cseh és Pereira kiélezett küzdelmet folytatott a dobogó második, harmadik fokáért. Volt olyan pillanat, amikor Cseh tempózott a negyedik, de olyan is, amikor a második helyen. Az utolsó 50-re Pereira "kiszállt" a versenyből, Clary pedig lehajrázta a tavaly háromszoros olimpiai ezüstérmes Cseht, aki csütörtökön második volt 200 vegyesen.

"Nem vagyok maradéktalanul boldog. Kemény verseny volt, megpróbáltam hajrázni, de ezúttal nem sikerült - mondta Cseh. - Nem volt erőm, de nem akarok a betegségemre hivatkozni. Nem tudtam annyit edzeni, amennyit szerettem és kellett volna, márpedig anélkül nem megy, négy hónap kevés egy világbajnoksághoz. Elfáradtam. Nem történt tragédia, de elégedetlen vagyok, most egy kis pihenő következik, aztán szeptembertől teljes erővel jöhet a felkészülés."

Kis remek hajrával tornázta fel magát az ötödik helyre:

"Nem lehetek elégedetlen, hiszen a legjobbamat megjavítottam, méghozzá 26 századdal. De azért sem, mert a négy számom közül háromban döntőt úsztam Rómában. A mai versenyben háton elaludtam, a végét nagyon össze kellett szednem, negyedik szerettem volna lenni, de az ötödik hely se rossz."

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?