Csak remizett az Artmedia

Továbbra is nyílt a bajnoki címért folyó harc a Corgoň Ligában: a nemrég élre került Artmedia csak egy pontot szerzett Rózsahegyen, és még annak is örülhetett: Saláta az utolsó percben egyenlített. A sereghajtó Trenčín esetében már csak az a kérdés, mikor pecsételődik meg matematikailag is a csapat sorsa.

Semeník is hibázik. A nyitrai gólvágó büntetőjét Brezina, a ViOn kapusa hárítottaSITA-felvételA trencséniek a hétvégén a Slovan otthonába látogattak, s bár az első helyzet a vendég Hlohovský nevéhez fűződik, ez volt minden, amit az utolsó helyezett Pozsonyban mutatni tudott.

Nincs motiváció

„Nehéz ebben a helyzetben a fiúkat motiválnom, ezért vesztettünk – kesergett Martin Stano, az AS edzője. – Bár a Slovan mint olyan már önmaga motiváció… Így ebben biztos nem lehetett hiba.” Szegény Stano a bajnokság legfiatalabb edzőjeként egyre gyakrabban gabalyodik bele a nyilatkozataiba, de legalább már azt nem mondogatja, hogy egészen addig bízik, amíg a leghalványabb matematikai esélye lesz csapatának a bentmaradásra. Amúgy is csak idő kérdése, mikor esik ki hivatalosan is a Trenčín – ez akár már a következő fordulóban megtörténhet…

Nitra–ViOn derbi

Derbit játszott a Nitra és az aranyosmaróti ViOn, bár a hazaiak nem sok mindenben reménykedhettek: idegenben még nem nyertek, a nyitraiaknak pedig még csak gólt sem lőttek. Most se volt ez másképp, ellenben a 18 éves hazai Kolár kétszer is betalált, ezzel beállítva a 2:0-ás végeredményt. A meccs végén még Semeník is feliratkozhatott volna a góllövőlistára, ám tizenegyesét Brezina kivédte.

Uškovič, a nyerőember

Tizenegyest láthatott a besztercebányai közönség is, sőt, mindjárt kettőt. A Dubnica Bruško büntetőjével és Kulík akciógóljával már 2:0-ra vezetett, ám ekkor jött Uškovič, aki csereként állt be, s három gólhoz segítette hozzá a csapatát. Az elsőnél gólpasszt adott, a másodiknál 11-est harcolt ki, a harmadikat maga lőtte be. „Meghálálta a bizalmamat – lelkendezett Štefan Horný, a Dukla edzője. – Ezek után gyakrabban fogom pályára küldeni!” Ebben reménykedik Uškovič is, aki a második vonal legjobb góllövőjeként érkezett az ősszel Besztercebányára: „Nagyszombatban 90 percen át játszottam, és az edző meg is dicsért. Épp ezért kicsit csodálkoztam, a Dubnica ellen miért nem vagyok a kezdőben. Remélem, most meggyőztem a trénert…”

Gaucho góljai

Pénteken véget ért a nagyszombati kapus, Rybánsky hihetetlen gól nélküli szériája: a fiatal hálóőr ugyanis korábban egyetlen bajnokin sem kapott gólt (6 meccsen). A sorozatnak a szenciek kiváló brazil légiósa, Gaucho vetett véget, aki mesterhármast ért el, s egy gólpasszt is adott – gyakorlatilag maga verte meg a bajnoki bronzra áhítozó Spar?takot… (bt)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?