Csak a „zöldek” verték meg a győztes cseklészieket

teremfoci
Érsekújvár |

Meglepően sokan voltak kíváncsiak az U9-esek teremfocitornájára, amelyet az érsekújvári FKM szervezett kilenc csapat részvételével. 

A vendéglátók két csapatát és a földrajzilag közeli gútai serdülőket fergeteges szurkolótábor lelkesítette az egész nap folyamán. A győztest megillető, az FKM elnöke által felajánlott serleget a végén a cseklésziek emelhették magasba.

Az alapszakaszban a gútaiak, a károlyfaluiak és a cseklésziek végeztek az élen, akikhez legjobb másodikként az érsekújvári zöldek és a nagyszombatiak csatlakoztak, és vehettek részt a felsőházi küzdelmekben. 

„A lehető legjobb benyomást tették rám a károlyfaluiak, akik könnyedén és szemre is tetszetősen fociztak. Viszont kikaptak a cseklésziektől, és pontot veszítettek a gútaiak ellen. Csalódtam azonban a nagyszombatiakban, akiktől jóval többet vártunk. A fehér mezben szerepelt gárdánk sajnos az elején megtorpant, és a helyezése nem tükrözi kellőképpen a tudásukat. A zöld szerelésben pályára lépett hét-nyolc esztendős focisták a károlyfaluiak elleni mindkét összecsapásukat elbukták, ám így is a dobogó harmadik fokára állhattak. Óriási fegyverténynek számít, hogy mindössze nekik sikerült két vállra fektetni a tornagyőztest. Egyébként 26 tagú U9-es játékoskerettel büszkélkedhetünk, és a nyugat-szlovákiai korosztályos bajnokságban a hetedik helyet birtokoljuk. Nálunk bevett szokás, hogy szinte egész évben edzünk, mindössze nyáron, illetve télen tartunk csak két hét pihenőt. A téli holt idényben valamennyi hétvégén teremtornákon veszünk részt, a gútaiakkal, az ógyallaiakkal és a bajcsiakkal szabadban, nagypályán is összemérjük tudásunkat” – tájékoztatott Szmicsek Róbert, az érsekújvári U9-esek edzője. 

Érdekes

Tornatények

Csoportmérkőzések: Érsekújvári FKM (fehérek)–GA Gúta 1:5; Érsekújvári FKM (zöldek)–Lévai FK Slovan 4:0; Ógyallai VSK–Szenci FA 3:1; Nagyszombati SFC Kopánka–Gúta 1:3; Károlyfalui FKM–Léva 5:0; Szenc–Cseklészi ŠKB 0:3; Érsekújvár (fehérek)–Nagyszombat 0:2; Érsekújvár (zöldek)–Károlyfalu 0:4; Ógyalla–Cseklész 0:3. 
Helyosztók: Károlyfalu–Gúta 3:2 (büntetőkkel); Cseklész–Érsekújvár (zöldek) 1:2; Ógyalla–Szenc 10:0; Érsekújvár (fehérek)–Léva 3:1; Gúta–Nagyszombat 2:1 (büntetőkkel); Károlyfalu–Cseklész 0:1; Ógyalla–Érsekújvár (fehérek) 2:0; Szenc–Léva 4:0; Károlyfalu–Érsekújvár (zöldek) 5:1; Cseklész–Nagyszombat 2:1; Ógyalla– Léva 6:0; Szenc–Érsekújvár (fehérek) 1:0; Gúta–Érsekújvár (zöldek) 1:2 (büntetőkkel); Károlyfalu– Nagyszombat 5:2; Gúta–Cseklész 1:3; Érsekújvár (zöldek)–Nagyszombat 1:2 (büntetőkkel).
A torna végeredménye: 1. Cseklész, 2. Károlyfalu, 3. Érsekújvár (zöldek), 4. Gúta, 5. Nagyszombat, 6. Ógyalla, 7. Szenc, 8. Érsekújvár (fehérek), 9. Léva. 
Díjazottak – legjobb kapus: Szabó Nathan (Érsekújvár-zöldek), legjobb mezőnyjátékos: Nikolas Rákai (Cseklész), legjobb góllövő: Muhamed Rizváni (Károlyfalu), legjobb hazai góllövők: Damián Štofko (zöldek) és Ján Kubiček (fehérek).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?