Costacurta Contét szeretné olasz szövetségi kapitánynak

Conte
Róma |

Alessandro Costacurta, az Olasz Labdarúgó Szövetség vezetőhelyettese azt szeretné, ha újra Antonio Conte lenne a válogatott szövetségi kapitánya.

A nemzeti csapatot ideiglenesen Luigi Di Biagio vette át a világbajnoki selejtezőkön elbukott Gianpiero Ventura távozása után, a szövetség pedig folyamatosan keresi azt a szakembert, aki hosszú távon vezetné az együttest.

"Még nem választottam ki senkit, ám azt gondolom, hogy Conte lenne a legjobb a feladatra. Mindenképpen beszélni fogok vele a következő hónapokban" - jelentette ki kedden Costacurta.

Conte 2014-től a 2016-os Európa-bajnokság végéig irányította már a válogatottat, mellyel a kontinenstornán a negyeddöntőig jutott. Az Eb után a Chelsea vezetőedzője lett, s jelenlegi szerződése a következő szezon végéig szól a londoni klubnál. Új csapatával Conte rögtön első idényében angol bajnok lett, ám a mostani kiírásban nem megy túl jól a gárdának, s az edző az utóbbi időben egy-két nyilatkozatában már utalt arra, hogy nem teljesen boldog a szigetországban, s hiányzik neki Olaszország.

Costacurtánál Conte mellett Carlo Ancelotti, Roberto Mancini és Claudio Ranieri is a kapitányjelöltek között van.

"Mindez, amit mondtam, nem jelenti azt, hogy ne örülnék Mancininek vagy Ancelottinak. Ugyanakkor utóbbi úgy tűnik, kihúzta magát a listáról" - jegyezte meg az AC Milan korábbi klasszis középhátvédje, utalva arra, hogy Ancelotti még decemberben kijelentette: a jövőben is klubszinten szeretne dolgozni.

Olaszországban jelenleg a szövetségnek nincs elnöke, mivel a januári tisztújításon nem sikerült megválasztani a vb-pótselejtezős kudarcba belebukott Carlo Tavecchio utódját. A szervezetet minimum fél évig Roberto Fabbricini vezeti, s az ő egyik helyettese Costacurta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?