Conte szégyenletesnek tartja az eltiltását

Torino |

<p>Szégyenletes döntésnek nevezte tíz hónapos eltiltását Antonio Conte, az olasz bajnok Juventus labdarúgócsapatának vezetőedzője.</p>

Conte korábbi eltiltását szerdán másodfokon jóváhagyta az olasz szövetség (FIGC) fellebbviteli testülete. A szakembert azzal vádolják, hogy 2011 májusában, még a Siena trénereként tudott a Novara és az Albinoleffe elleni két másodosztályú mérkőzés eredményének a befolyásolásáról, mégsem jelentette a visszaéléseket, és ezzel szabályszegést követett el. Conte azonban nem ismeri el bűnösségét, szerinte igazságtalan döntés született.

"Ártatlan vagyok" - mondta csütörtökön a 43 esztendős szakember. "Ez szégyen. Mindig tiszteltem a törvényeket a pályán és azon kívül is. Ez az egész teljesen abszurd, hiszen sosem fogadtam!"

A Juventus a döntés után bejelentette, hogy az olasz sportdöntőbírósághoz fordul az ügyben.

"Úgy gondolom, hogy mélységesen igazságtalan ítélet született" - nyilatkozta még szerdán Andrea Agnelli, a klub elnöke.

Conte irányításával az előző idényben veretlenül lett bajnok a Juventus, amelynek két játékosa, Leonardo Bonucci és Simone Pepe is gyanúba keveredett. Korábban Bonucci a Bari, míg Pepe az Udinese futballistájaként játszott a két csapat 3-3-as döntetlennel végződött találkozóján, és felmerült a gyanú, hogy befolyásolták a végeredményt, de őket végül felmentették.

 


Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?