Sport

Cicipasz a nagymamáját gyászolta

Sztefanosz Cicipasz elhunyt nagymamáját gyászolja a francia nyílt teniszbajnokság férfi egyesének vasárnap elbukott döntője után.
author
MTI

2021. június 14. 12:30

Sztéfánosz Cicipasz
- TASR

A 22 éves görög játékos vasárnap éjszaka, a közösségi oldalán osztotta meg a szomorú hírt.

„Öt perccel azelőtt, hogy pályára léptem a döntőben, szeretett nagymamám elveszítette az életéért vívott harcot” – közölte.

Cicipasz – aki kétszettes előnyről maradt alul a világelső Novak Djokoviccsal szembeni mérkőzésen – hozzátette: „az életben nem a győzelem  vagy a vereség számít, hanem az, hogy minden egyes pillanatot élvezzen az ember, mindegy, hogy egyedül vagy másokkal".

„Az, hogy az ember trófeákat emelhet a magasba, és ünnepli a győzelmet, az egy dolog, de nem minden” – írta.

A játékos a bejegyzéshez képet is posztolt, amelyen a döntőért kapott ezüsttálja látható. Cicipasz ezzel a képpel – mint írta – „függetlenül a naptól, a körülményektől és a helyzettől” nagymamája emléke előtt tisztelgett, és megköszönte neki, hogy felnevelte az édesapját, aki egyben az edzője.

A világanglistán negyedik teniszező kiemelte: édesapja nélkül nem jutott volna el odáig karrierje során, ahol most tart.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Zuzana Čaputová

Čaputová: Tárgyilagos, racionális és nyugodt vezetés kell

hamran k

Kiben bíznak meg leginkább a szlovákok a Hamran, Lipšic és Žilinka trióból?

Szlovákiában a gyermekorvosok csaknem fele már közel van a nyugdíjkorhatárhoz. Ennek ellenére vannak olyan régiók, ahol az idős szakembereknek is havi öt ügyeletet kell vállalniuk a rendelői órák mellett.

Sürgős változást követelnek a gyermekorvosok

macron k

Macron szerint meg kell hallgatni, mit akar Putyin Európától

keseles k

TRAGÉDIA: Halálra késelte gyanútlan munkatársát saját otthonában egy férfi

katar stadion

Katar a foci-vb után olimpiát rendezne 2036-ban

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.