<p>Az elkövetkező négy évben is František Chmelár lesz a Szlovák Olimpiai Bizottság elnöke. A 66 éves sportvezetőt a szervezet szombati tisztújító közgyűlésén választották újra. Chmelár 53 szavazatot szerzett, ellenfele, Ján Filc 21 voksot kapott. A 82 küldöttből 77 jelent meg a pozsonyi közgyűlésen.</p>
Chmelár maradt az SOV elnöke
TASR-JELENTÉS
Chmelár 1999 óta áll a Szlovák Olimpiai Bizottság élén, de csak második alkalommal volt ellenfele a választások során. Most Ján Filc, a szlovák jégkorong-válogatott egykori nagyon sikeres szövetségi kapitánya volt a kihívója (érdekes módon a jégkorongszövetség Chmelárt támogatta, Filcet pedig a kerékpározók jelölték), a harmadik pályázó, František Pitoňák, akit a Curlingszövetség jelölt, néhány héttel a közgyűlés előtt visszalépett.
Az előzetes esélylatolgatások Chmelár győzelmét valószínűsítették, a jelenlegi SOV-elnök végül a szavazatok majdnem háromnegyedét megkapta.
„Nagyon örülök, nagyjából ilyen eredményre számítottam – nyilatkozta közvetlenül újraválasztása után Chmelár. – Bízom benne, hogy jó sportpolitikai koncepciót készítünk elő, amely nem behatárolja a szlovák sportot, hanem teret ad neki. A szlovák sport ernyőszervezete már nem prioritás számomra. Inkább az olimpiai játékokra és az ifjúsági olimpiai fesztiválra koncentrálok.”
Ján Filc, a Göteborgban aranyérmes szlovák jégkorong-válogatott egykori szövetségi kapitánya nem volt csalódott. „Ez egy jó tapasztalat számomra, s talán új impulzus Chmelár úr és az olimpiai bizottság többi vezetője számára, hogy esetleg olyan irányba is megpróbáljanak elmozdulni, amit én képviseltem. Úgy éreztem, nagyjából a szavazatok harmadát szerezhetem meg, de ez nem azt jelenti, hogy előre feladtam volna, hiszen minden szervezetben jó, ha van ellenzék is” – mondta Filc, aki ötperces kortesbeszédében azt emelte ki, hogy rendet kell tenni a szlovák sportban, mert ha fennmarad a jelenlegi állapot, az később megmutatkozhat az eredményeken. Chmelár a maga öt percéből csak felet használt fel, s annyit mondott, mindenki ismeri a munkáját, ez alapján döntse el, bizalmat szavaz-e neki újabb négy évre.
Az elnök már újraválasztása után elmondta, 2016-ban már biztosan nem jelölteti magát: „A riói olimpia után visszavonulok. Kereken hetvenéves leszek akkor. Az elkövetkező négy évben az egyik legfontosabb feladatomnak azt tartom, hogy megtaláljam azt az egy vagy több alkalmas jelöltet, akik közül valaki átvehetné a tisztségemet. Fel szeretném készíteni őket a stafétabot átvételére. Mert ha valakit váratlanul ér, hogy ott van a stafétabot a kezében, elejtheti, és diszkvalifikálják...”
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.