Chelsea-minimál: egy lövés, egy gól

<p>A Barcelona 2011 februárja után ismét kikapott a BL-ben – ismét Angliában. A katalánok nincsenek könnyű helyzetben a visszavágó előtt.</p>

Furcsa meccset láttunk szerdán este, váratlan eredménnyel:

Chelsea–Barcelona 1:0. A két csapat ezt megelőzően 2009 tavaszán találkozott egymással a BL elődöntőjében, és sokáig a Chelsea vezetett 1:0-ra. Akkor azonban Andrés Iniesta a 93. percben egyenlített, és ezzel a Barcelona jutott be a fináléba. A londoniak ezúttal is vezetéshez jutottak, de meg is őrizték az előnyüket. Az első félidő ráadásában egy gyors kontra után Didier Drogba lőtte be a labdát Valdés kapujába – ez volt a hazaiak egyetlen kapura lövése a mérkőzésen. Ezzel szemben az UEFA hivatalos statisztikája szerint a Barcelonának összesen 19 kísérlete volt, Josep Guardiola azonban még ennél is több Barca-lehetőséget látott. „Nagy kihívás előtt állunk. Jól játszottunk, és kidolgoztunk 24 gólhelyzetet, mégis kikaptunk. S hogy mit lehet tenni? A visszavágón is legalább 24 helyzetet kell kidolgoznunk” – mondta a barcelonai tréner. A Barcelona veretlenségi sorozata 16 meccs után szakadt meg a BL-ben, 2011 februárjában az Arsenal 2:1-re megverte a katalán csapatot a legjobb tizenhat között – a visszavágón aztán a Barca 3:1-re győzött.

A 34 éves Didier Drogba számára nagy elégtételt jelenthet a győztes gól. A három évvel ezelőtti mérkőzés után – amelyen az angolok több meg nem adott tizenegyest is számon kértek a játékvezetőn – az elefántcsontparti a tévékamerák előtt kapott hisztérikus rohamot. A Chelsea szurkolói számára azonban talán mégis inkább Roberto Di Matteo lehet a siker kulcsfigurája. Az olasz edzőt lényegében csak beugrónak szánta a klub kispadjára Abramovics, miután megelégelte André Villas-Boas tehetetlenségét. Aztán Di Matteo – a Chelsea egykori kiváló középpályása – csodát tett az együttessel, eddigi mérlege 10-2-1 a klub kispadján. A szurkolókat Di Matteo nyűgözi le, őt pedig a csapat: „A játékosaim minden alkalommal ámulatba ejtenek, amikor csak kimennek a pályára”. A menedzser szerint a győzelem ellenére még mindig csak 50 százalék a Chelsea esélye a továbbjutásra.

A londoni drukkerek alighanem büszkék a csapatukra, de a semleges futballrajongók közül sokan fanyaloghatnak. A Chelsea játéka a klasszikus catenacciót idézte, de akár az antifutball kifejezéssel is leírhatjuk a hazaiak játékstílusát. A kékek a saját tizenhatosuk előtt háromsoros, áthatolhatatlan falat alkottak, a Barcelona rövid passzos játékát ezzel megfojtottak, a szélről beívelt labdákkal pedig a katalánoknak eleve nem volt esélyük a britek fizikai fölénye miatt. Maradtak az egyéni megoldások és a jó ütemű kiugratások, a Chelsea bekkjei mögé belöbbölt labdák – Aléxis Sánchez például egy ilyen passz után emelt a felső lécre. A hajrában még Pedro is eltalálta a bal kapufát, a Barcelonától a szerencse is elpártolt a Stamford Bridge-en. Amit azonban a Chelsea-től nem vitathatunk el: a kékek hallatlan akarattal, fegyelmezettséggel és pontossággal játszották végig a kilencven percet. Ráadásul a győzelmük miatt sokkal izgalmasabb visszavágóra számíthatunk!


szólj hozzá: Chelsea v Barca 1:0 HIGHLIGHTS
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?