Cavaniék szétzilálták a Chelsea-t

<p>A második olasz–angol BL-párharc után 7:1 az olaszok javára: a Napoli könnyen verte a Chelsea-t, de még nem dőlhet hátra. A Moszkvába látogató Real Madrid csak a hajrában fagyott le.</p>

Rá sem lehetett ismerni a Napolira a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, a Chelsea elleni első mérkőzésen. Bár a Fiorentina elleni múlt pénteki bajnokin már látszott, hogy a nápolyiak kezdenek magukhoz térni, a formájuk finoman szólva sem volt meggyőző. Január óta kikaptak a Genoától és a Sienától, s nem tudták megverni a Bolognát és a Cesenát sem. A szupertrident tagjai közül 2012-ben Lavezzi mindössze két, Hamšík pedig csak egy gólt szerzett – még szerencse, hogy Edinson Cavani hozta magát. Kedden aztán Cannavaro hatalmas hibája után Mata vezetést szerzett a Chelsea-nek, és akkor úgy tűnt, hogy az addig jobban játszó olaszok kipukkadnak. De nem így történt, elsősorban Cavani és Lavezzi zseniális játékának köszönhetően a Napoli fordított (3:1), és nem sok választotta el a nagyobb különbségű győzelemtől sem – az utolsó percekben Maggio kotorta a gólvonalon álló Cole-ba a labdát, százszázalékos ziccerben. Beigazolódott, amiről Walter Mazzarri vezetőedző beszélt a bajnoki bukdácsolás közepette: a Napolinak idén a Bajnokok Ligája lett a fő vadászterülete.

A Chelsea-re ugyanakkor nagyon is rá lehetett ismerni. Lassú támadásszövések, súlytalan középpályások, körülményes csatárok – hátul pedig hajmeresztő hibák. Lavezzi első góljánál Meireles szaladt el az argentin elől, a harmadik találatnál pedig David Luiz próbált brazilosan menteni éles helyzetben, gól lett belőle. Nem vitás, ez a leggyengébb Chelsea az Abramovics-korszakban, nem véletlen, hogy a kékek az utolsó tizennégy tétmérkőzésük közül csak négyet tudtak megnyerni. A jóllakott, leeresztett futballsztárok helyett egyedül Sturridge volt dicsérhető. Tegyük hozzá: Terry sérülés miatt nem játszhatott, a sérüléséből lábadozó Lampard és Essien pedig csak az utolsó percekre kapott szerepet. Fernando Torres még akkor sem – ez mindent elmond arról, hogy az ötvenmillió fontos csatár mennyire fontos jelenleg a londoniak számára. A kispadot melegíti.

Az olaszok egyetértettek abban, hogy a 3:1 az nem 4:1 – Mazzarritól De Sanctisig mindenki amiatt kesergett, hogy a hajrában nem jött össze a negyedik találat. „A Chelsea játékosai könnyen szerezhetnek két gólt a Stamford Bridge-en” – figyelmeztetett a tréner, aki eltiltása miatt csak a lelátóról nézhette végig a mérkőzést (mint ahogy a visszavágón sem lehet ott a kispadon). A 2:0 valóban a Chelsea továbbjutását jelentené, az azonban a nápolyi mérkőzést látva nehezen képzelhető el, hogy a Chelsea védői képesek „nullára hozni” a mérkőzést Londonban. „1:0-s vezetés után növelhettük volna az előnyünket, a harmadik gól pedig elkerülhető lett volna” – összegzett a kékek trénere, André Villas-Boas, aki szerint a mérkőzés statisztikái is azt mutatják, hogy a két csapat egálban volt egymással. Statisztikailag igen, a játék képe alapján azonban a Napoli kétgólos győzelme több mint megérdemelt.

Nem volt nagy statisztikai eltérés a két csapat között a CSZKA Moszkva–Real Madrid mérkőzésen sem, amit az eredmény is tükrözött: 1:1. A mínusz öt fokban játszott meccsen a madridiaknak megszakadt a százszázalékos győzelmi sorozatuk a BL-ben, miután Pontus Wernbloom a 93. percben belőtte a CSZKA egyenlítő találatát. A svéd középpályásnak ez volt az első hivatalos mérkőzése az orosz csapat színeiben, jobban nem is debütálhatott volna. A végeredmény mindkét edző számára biztató volt, Leonyid Szluckij arra emlékeztetett, hogy a CSZKA két évvel ezelőtt a Sevilla ellen játszott 1:1-et a nyolcaddöntő első mérkőzésén – majd Andalúziában 2:1-re győzött, és továbbjutott. José Mourinhóban még frissebb emlékek éledtek újjá: tavaly a Lyon ugyancsak egy hajrában szerzett góllal egyenlített az odavágón, Madridban azonban a Real 3:0-ra nyert. Kész csoda volna, ha három hét múlva Szluckij forgatókönyve valósulna meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?