Sport

Button helyettesítheti Alonsót a Monacói Nagydíjon

Budapest | Brit sajtóértesülések szerint Jenson Button helyettesítheti a Forma-1-es Monacói Nagydíjon Fernando Alonsót, a McLaren-Honda kétszeres világbajnokát.
MTI

2017. április 13. 20:48

"Miért van ennyi nem fogadott hívásom?" - írta ki vicces Twitter-üzenetében a 37 éves Button, aki tavaly év végén, 305 futam után jelentette be, hogy ebben a szezonban nem kíván versenyezni. Bár az istálló egyelőre nem nevezte meg, ki "ugrik be" Alonso helyére, a BBC szerint 2009 világbajnoka a legesélyesebb arra, hogy helyettesítse tavalyi csapattársát az évad egyik legfontosabb versenyén.

Button hivatalosan nem vonult vissza, hanem olyan szerződést kötött a McLarennel, amely szerint - ha szükség van rá - jövőre ismét versenyezhet, ebben az idényben pedig beugróként bármikor számíthatnak rá.

Honfitársa, a legutóbbi, Kínai Nagydíjon győztes Lewis Hamilton bízik abban, hogy korábbi csapattársa visszatér a pályára. "Remélem, ismét versenyautóba ül. Nagyszerű lenne, ha visszatérne, hiszen még mindig ő az egyik legjobb pilóta" - mondta a háromszoros világbajnok.

A 15-szörös futamgyőztes Button egyszer, 2009-ben megnyerte a monte-carlói viadalt, és ő az, aki még 2012-ben a McLaren színeiben legutóbb a dobogó felső fokára állhatott.

Alonso és a Honda szerdán jelentette be, hogy a május 28-i Monacói Nagydíj helyett a legendás Indy 500-as versenyen áll rajthoz ugyanazon a napon.

Önnek ajánljuk

Koleszterin, a csendes gyilkos

Tablók viadala: tardoskeddi győzelem!

Matečná: A termékek 31 százalékánál tapasztaltak kettős minőséget

Átfogó parkolási politika helyett egyelőre két parkoló lehet fizetős

Renault Kadjar: a francia elegancia

Zdeno Chára lett az év hokisa

Legfrissebb galériák
Olvasta már?