Buszbaleset Kapuvárnál – százak búcsúztak Tapodi Pétertől

Győr |

<p>Több százan vettek részt a győri szabadhegyi temetőben a múlt szombaton, Kapuvárnál történt buszbalesetben elhunyt Tapodi Péter, a HAT-AGRO UNI Győr női kosárlabdacsapat klubigazgatójának búcsúztatásán.</p>

A 45 éves szakembertől többek között a baleset következtében szintén elhunyt vezetőedző, Fűzy Ákos özvegye és gyermekei, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) vezetése, a sportág jeles hazai képviselői - például Rátgéber László korábbi szövetségi kapitány -, valamint az Uniqa Euroleasing Sopron együttesének tagjai is végső búcsút vettek. A győri gárda játékosai közül azok lehettek ott a búcsúztatáson, akik már nem szorulnak kórházi ápolásra.     Szalay Ferenc, az MKOSZ elnöke méltatta Tapodi Péter munkásságát. Azt mondta, a szakember halálával nemcsak családját, hanem a magyar kosárlabdázást is hatalmas veszteség érte. Győr város nevében Simon Róbert Balázs alpolgármester beszélt. Úgy fogalmazott, hogy Tapodi Pétert gyorsan befogadta a város, mert Fűzy Ákossal együtt nagyon sokat tettek és sikeresen tevékenykedtek Győr kosárlabdasportjának felemeléséért.      A klub nevében Fűzy András elnök búcsúzott az elhunyt klubigazgatótól. Személyes hangvételű beszédében megemlítette, hogy Tapodi Péter életében a kosárlabda mellett egyre nagyobb szerepet kapott párja és kétéves gyermekük, Tamara is. Hozzátette, a klubigazgató halálával pótolhatatlan veszteség érte a magyar és a győri kosárlabdasportot.     Múlt szombaton Kapuvár és Vitnyéd között ütközött össze egy személyautóval a győri csapatot soproni mérkőzésre szállító autóbusz. A baleset helyszínén meghalt Tapodi Péter klubigazgató, Fűzy Ákos vezetőedző pedig a győri kórházba szállítása után vesztette életét. Natasa Kovacevicnek, a csapat szerb játékosának amputálni kellett térd alatt a lábát, s rajta kívül összesen hét sérültet ápolnak még kórházban. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?