Bundesliga – Szalaiék Berlinben, Husztiék Brémában

Berlin |

<p>Szalai Ádám csapata, a Schalke 04 a Hertha BSC, Huszti Szabolcs együttese, a Hannover pedig a Werder Bremen vendége lesz a német labdarúgó Bundesliga hétvégi, 11. fordulójában.</p>

Az előző körben mindkét gárda kikapott hazai pályán, s ezúttal sem lesz könnyű dolguk, hiszen aktuális ellenfeleik a mostani szezonban eddig egyformán mindössze egyszer maradtak alul hazai környezetben. A Hertha ráadásul öt berlini meccséből négyszer győzött, s újoncként meglepetésre az ötödik helyen áll a tabellán.     A forduló péntek esti nyitómérkőzésén az otthon eddig százszázalékos Borussia Dortmund a hét meccs óta veretlen Stuttgartot fogadja, míg a címvédő és listavezető Bayern München a kilencedik Hoffenheim vendége lesz. A bajorok az egyetlenek a mezőnyben, akik még nem kaptak ki a mostani idényben, s nem valószínű, hogy remek sorozatuk éppen most szakad majd meg. A Münchennek ráadásul már csak egy veretlenül megvívott meccsre van szüksége ahhoz, hogy beállítsa a Hamburg rekordját. Utóbbi gárda az 1981/82-es és az 1982/83-as szezonban megszakítás nélkül 36 mérkőzésen nem talált legyőzőre a bajnokságban.    Bundesliga, 11. forduló:    ------------------------    péntek:Borussia Dortmund-VfB Stuttgart 20.30    szombat:Eintracht Braunschweig-Bayer Leverkusen 15.30Hamburger SV-Borussia Mönchengladbach 15.30Hertha BSC-FC Schalke 04 15.301899 Hoffenheim-Bayern München 15.301. FC Nürnberg-SC Freiburg 15.30Eintracht Frankfurt-VfL Wolfsburg 18.30    vasárnap:FC Augsburg-FSV Mainz 05 15.30Werder Bremen-Hannover 96 17.30     Az állás: 1. Bayern München         10  22- 6  26 pont 2. Borussia Dortmund      10  25- 8  25 3. Bayer Leverkusen       10  22-10  25 4. Bor. Mönchengladbach   10  23-15  16 5. Hertha BSC             10  17-12  15 6. VfL Wolfsburg          10  14-12  15 7. FC Schalke 04          10  18-22  14 8. VfB Stuttgart          10  20-14  13 9. 1899 Hoffenheim        10  25-23  1310. Hannover 96            10  12-16  1311. FSV Mainz 05           10  15-21  1312. Hamburger SV           10  23-22  1213. Werder Bremen          10   9-15  1214. Eintracht Frankfurt    10  13-18  1015. FC Augsburg            10  11-19  1016. 1. FC Nürnberg         10  11-19   717. SC Freiburg            10   9-21   518. Eintracht Braunschweig 10   7-23   4 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?