Bundabotrány - támogatja az Interpol a FIFA-t

Fokváros |

<p>Az Interpol támogatására is számíthat a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) a fogadási csalások felderítésében. "Komoly segítséget kaptunk az illegális fogadások visszaszorításáért fojtatott küzdelmünkben" - jelentette be Joseph Blatter FIFA-elnök a szövetség végrehajtó bizottságának szerdai, fokvárosi ülését követően. - Nagyon nehéz egy olyan, a labdarúgást túszként fogva tartó rendszert felderíteni, amelyben sok a második, harmadik ligás szereplő. Ezért is örömteli, hogy az Interpol támogatja a kezdeményezésemet, hogy hozzunk létre egy egységet, amely a törvénytelen fogadások felderítésével foglalkozik a sportban általánosan, és különösen a labdarúgásban."</p>

Két és fél hete a bochumi államügyészség jelentette be, hogy a gyanú szerint kilenc ország - köztük Magyarország is - érintett a legújabb futballbotrányban. A botrány felgöngyölítésében kezdettől fogva közreműködik az európai sportági szövetség (UEFA), amely saját vizsgálatot is folytat. Ennek egyes részleteit ismertetve a múlt héten közölte: az előzetesen gyanúsnak talált több mint negyven mérkőzés közül tovább vizsgál hét nemzetközi kupatalálkozót - többek között a Fenerbahce-Budapest Honvéd Európa Liga-selejtezős párharc július 30-i első, isztambuli mérkőzését (5-1) -, s öt klubot, köztük a Honvédot nevezte meg érintettként.
    Ezekkel párhuzamosan az egyre terebélyesedő bundabotrányban  mind több országot - így Magyarországot is - érintően érkeznek hírek arról, hogy mely mérkőzésen történtek, történhettek megvesztegetések, illetve hol fordultak elő erre vonatkozó kísérletek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?