Bugár Cintia és Debre Viktor sem volt elégedett a HC DAC első félidejével

Juhos.HCDAC.Olomouc

A női kézilabda MOL Liga 10. fordulójában a HC DAC hazai pályán fogadta az Olomouc csapatát és nehéz kezdés után magabiztos 39:29-es győzelmet aratott. A mérkőzés után Bugár Cintiát és Debre Viktor kérdeztük.

A meccset a vendégek kezdték jobban, 1:4-nél Debre Viktor időt is kért, de ez után még négy góllal el tudtak húzni a csehek. Az Olomouc támadójátékát a 20. perc után már jobban hatástalanították a hazaiak, így a félidőben Juhos Kata és Hornyák Bernadett vezetésével már 18:16-ra a szerdahelyiek vezettek. A szünet után összeállt a sárga-kékek játéka és folyamatosan nőtt a különbség a két csapat között. Volt tizenegy is a különbség, de végül tíz góllal nyert a HC DAC.

Nem úgy léptünk a bele meccsbe, ahogy szerettünk volna, nem voltunk elég összeszedettek. A második félidőre úgy gondolom, hogy jelentősen feljavultunk, az elsőt viszont biztosan átbeszéljük még taktikailag. A következő meccsen ezt nem engedhetjük meg magunknak, mindent megteszünk, hogy ez javuljon. Az időkérésnél az edző próbálta elmagyarázni, hogy figyeljünk jobban a beállóra, hogy tartsuk magunkat a megbeszéltekhez, amiket a videóelemzésen kielemeztünk. Mi pedig próbáltunk felnőni ehhez – utalt az év utolsó, szerdán esedékes Most elleni idegenbeli meccsre Bugár Cintia, akit arról is kérdeztünk, hogy az őszi szezon végéhez közelítve teljesen maga mögött-e hagyta korábbi súlyos sérülését. – Úgy gondolom, hogy azt már magamban teljesen lezártam. Nehéz volt visszajönni mentálisan és fizikailag is, de eldöntöttem, hogy csak előre nézek” – zárta beszélgetésünket a négy gólig jutó játékos.

Elég rosszul indult, nem úgy álltunk bele a mérkőzésbe ahogy kellett volna. Ez meglátszott, a védekezésünk csapnivaló volt és tulajdonképpen minden támadásból gólt kaptunk. Az volt a szerencsénk, hogy a félidő közepére hellyel-közzel föléledtünk és magunkhoz ragadtuk az irányítást. Az első félidő végén úgy gondolom elléphettünk volna 3-4 góllal, de akkor kihagytuk a ziccereket. A második félidőre megváltozott minden és amikor a védekezés összeállt, akkor könnyebben lőttünk elöl gólokat. Ez mindig így van. Mindig mondom, hogy nincs könnyű mérkőzés. Hiszen azok a csapatok akik ide jönnek, sokkal motiváltabbak. Ez érthető, hiszen ha olyan az ellenfél mi is sokkal motiváltabbak vagyunk, ez egy nagyon fontos dolog – értékelt Debre Viktor, aki a támadójátékról is beszélt. – Tizennyolc gólt lőttünk az első félidőben is, az gondolom, hogy az jó. Idén úgy gondolom, hogy a támadással nincs gond. Attól féltem, hogy Bea kiválásával (Élő Beatrix anyai örömek elé néz – szerk.) ott lesznek nagyobb problémáink, de a végén ott tartunk, hogy a bajnokságban mi lőttük a legtöbb gólt. Ez valahol hihetetlen a számomra, de így van. Bár működik amit ebben a helyzetben kitaláltunk, de jobb csapatok ellen azért nem ártana, ha lenne igazi lövőnk. Jó dolog, hogy tudunk futni, gyorsak vagyunk és sok gólt lövünk a vonalról, de azért kéne más is, egy-egy lövő, aki kintről meg tudja bontani a falat, így a többieknek, a beállósoknak, szélsőknek nagyobb terület nyílik. Nagyszerű, hogy ez volt az utolsó hazai meccs, mert nyár óta már kicsit hosszú volt az év, és hát voltak és vannak problémáink. Sok a sérült és ezért el is vagyok keseredve, mert mikor 8-10 emberrel kell edzeni a héten az nem egyszerű, hiszen hétvégén már játszanod kell. Akkor egy-két sérültet visszarakunk, de ők nem tudnak olyan teljesítményt nyújtani, mint amikor egész héten együtt készül mindenki. Ebből idáig egész jól jöttünk ki, remélem ez így is fog maradni” – folytatta a HC DAC vezetőedzője, akinél rákérdeztünk, hogy egy ilyen találkozó adhat-e kellő önbizalmat a nehéznek ígérkező mosti túrára.

Szerdán játszunk, úgyhogy nagy felkészülésről nem tudunk beszélni. Lesz két edzés, egyik a támadásra, másik a védekezésre. De úgy gondolom, ha egy bajnok csapatnak önbizalmat kell adni, akkor nagyon messze vagyunk az igazságtól. Tehát ha van egy csapatunk, amely tavaly bajnokságot nyert, annak nem kell plusz önbizalom, tisztában kell lenni a képességeivel és mindig a maximumot kell nyújtani. Nem lesz egyszerű dolgunk, de belevágunk” – válaszolta Debre.

A MOL Liga 11. fordulójának mérkőzését szerdán 18 órától rendezik a szombaton az Európa-ligában a francia Chambray Touraine otthonában 33:20-es vereséget szenvedő Most otthonában.

Jegyzőkönyv

HC DAC-DHK Zora Olomouc 39:29 (18:16)

Dunaszerdahely, 238 néző. Jv.: Andrej Budzák, Michal Záhradník

Hazai gólszerzők: Juhos Kata 11, Hornyák Bernadett 6, Erika Rajnohová 5, Bugár Cintia 4, Valeria Policarpo 4, Kristína Pastorková 4, Pénzes Mónika 3, Eliška Desortová 1, Sári Barbara 1 (1).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?