Budapest–Bamako-rali, csallóközi résztvevők nélkül

Dunaszerdahely |

<p>Csallóközi résztvevők nélkül zajlik az idei Budapest–Bamako-rali. A versenyzők ma Budapestről vágnak neki a több mint 9000 km-es távnak, a befutó helye még nem biztos.</p>

A dunaszerdahelyi Gálffy Szilárd, aki korábban két ízben vett részt a Nagy Afrikai Futamként is emlegetett túrán, elmondta: idén prózai okok miatt marad távol a versenytől. „Az idei futamot idő hiányában kell kihagynom, s hasonló helyzetben van állandó versenyzőtársam, Tóth Péter is – közölte Gálffy. – A versenytáv megtétele ugyanis két hetet, a hazautazás a Mali Köztársaságból pedig további egy hetet vesz igénybe. Tudomásom szerint nem indul más szlovákiai magyar csapat sem, a szlovákok közül csak Juraj Ulrich áll rajthoz, aki csapatával a jövő évi Dakarra edz.” Az Ulrich házaspár korábban négyszer vett részt a ralin, melyet háromszor meg is nyertek. Idén két autóval indulnak, férj és feleség ezúttal külön járművön akar megérkezni Bamakóba.

Gálffy és Tóth első ízben 2007-ben vett részt a ralin, egy indiai gyártmányú Tata terepjáróval. Egy évvel később már Nissannal indultak, s maradtak is ennél a márkánál. A gépkocsi megbízhatóságán kívül egy egész sor tényező közrejátszik abban, hogy egy csapat teljesíti-e a távot.

„Abszurd helyzetekben nem volt hiány – vallja Gálffy. – A verseny ugyancsak próbára teszi a résztvevők pszichikumát; találkoztam olyanokkal, akik az állandó viták, nézeteltérések miatt feladták a versenyt, vagy a sivatag közepén egyszerűen faképnél hagyták egymást. Ugyanakkor az összetartás nem mindennapi példáit is láttam. Egy-egy borulás alkalmával például senki nem nézi, mennyi időt veszít, hanem gondolkodás nélkül a bajba jutottak segítségére siet. A rali nem csak sport – az állóképesség, teherbírás próbája is. A kockázatot pedig nem is annyira a balesetek, mint inkább a környezet, a szélsőséges időjárás, illetve az Afrika egyes részein fennálló terrorveszély jelenti.”

Ez utóbbi az idei futam lebonyolítására komoly befolyással lehet: a magyar külügyminisztérium a Marokkón túl eső szakaszok törlését kérte, mert véleménye szerint Mauritániában és Maliban a terrorista fenyegetések miatt nem lenne biztonságos versenyezni. Az illetékesek még tegnap is egyeztettek, hol legyen a viadal befutója.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?