Búcsúzik a modern Roma császára, Francesco Totti

1989-et írtunk, amikor a 13 esztendősen éjjel-nappal Róma történelmi utcáin cselezgető kis Francescót megkeresték a Milantól. Az invitálásra határozott nemmel felelt édesanyja, akkori „ügynöke”, mondván a gyereknek a szülővárosában a helye. Pedig előtte kevésen múlt, hogy ne a főváros másik neves egyesületéhez kerüljön. Klubja, a Lodigiani megegyezett a Lazióval, csakhogy az AS Roma ifjúsági csapatának edzője, Guildo Giannini (Totti példaképének, Giuseppe Giannininek édesapja) addig rágta a munkásosztálybeli Totti-szülők fülét, amíg az ösztönös zseninek tűnő csemetéjük a bordó-sárgák utánpótláscsapatába nem igazolt.  Bringa járt a gólért Kölyökként ugyan gyorsnak, de kicsinek és gyengének tartották, akit brilliáns technikája révén durva belépőkkel sem tudtak megállítani az idősebbek. Merthogy rendre nála nagyobbak ellen futballozott. „Soha nem láttam hozzá hasonló adottságú játékost. Az első tréningünkön tudtam, hogy legendás futballista lesz belőle. A semmiből teremtett helyzeteket, olyan képzettséggel rendelkezett, hogy időpocsékolás lett volna külön feladatokat adni neki” – mondta róla korábbi edzője, Ezio Sella. 1993. március 28-án többek között egy 16 éves ifjonc görnyedt a Roma kispadján Bresciában, Serie A-bajnokin. „Kelj fel, és melegíts, aztán állhatsz is be!” – dörmögte oda Vujadin Boskov, a 2–0-ra vezető fővárosi csapat mestere a pad végén csücsülők valamelyikének. Roberto Muzzi, az egyik cserecsatár csalódottan szólt rá a mellette ülő szőkefürtös fiúra, hogy Boskov parancsszava rá vonatkozott. „Felpattantam, melegítettem nagyjából tíz másodpercet, aztán beálltam. Alig értem labdához, de nagyon boldog és izgatott voltam” – emlékezett vissza Totti, a gyerekkori álom tehát elég hamar beteljesült.  Totti a már akkor veteránnak szá­mító Carlo Mazzonéval igazi apa-fiú kapcsolatot ápolt. Az öreg edzős­ködése alatt épült be az AS Romába, hol irányító középpályásként, hol szélsőként, mely pozíciók gyakran mérkőzéseken belül is változtak. Első gólját az 1994/1995-ös szezon nyitó fordulójában, a Foggia ellen szerezte egy ballábas lövéssel, jutalmul bringát kapott nagybátyjától.  Totti vagy én! Három ígéretes, de trófeamentes szezont követően Totti második apját menesztették, ennek tetejében Giannini is elhagyta a klubot. A Farkasok új argentin edzőjével, Carlos Bianchival olyannyira nem jött ki, hogy majdnem Genováig menekült kölcsönbe a Sampdoriához. „Totti vagy én!” – Bianchi ezzel az ultimátummal rúgta be Franco Sensi klubelnök irodájának ajtaját a feszült viszony tetőpontján. A kész tények elé állított presidente sokat nem agyalt a döntésen, ezt a csatát csupán egyvalaki nyerhette meg. Bianchi repült, Totti maradt, és a támadófutball-fetisiszta Zdenek Zeman ráadta a 10-es mez mellett a csapatkapitányi karszalagot is. Utóbbit a Campionato történetének legfiatalabbjaként, 22 évesen kapta meg.  „Nem én, hanem a csapat jelölte kapitánynak, miután Aldair nem vállalta a felelősségteljes posztot. Fiatal, ellenben nyugodt és tapasztalt labdarúgó, ő a tökéletes ember a Roma vezetésére” – mondta a választás körülményeiről a láncdohányos szakember. Lehet, hogy Totti vezérnek kiváló, viszont szellemi képességeit tekintve sokszor kapott kritikát, mondván: nem ő a legélesebb kés a fiókban. Arra a kérdésre, hogy melyik könyvet olvasta legutóbb, A kis herceget jelölte meg, de csupán az első oldalig jutott, mert elfáradt. Egyszer pedig az egyik újságíró a „carpe diem” kifejezést használta a vele készült interjú alatt, mire közölte, hogy elnézést, de nem beszél angolul.  A kultusz épülni kezd A futballt eredményhajhászás helyett szórakoztatóipari terméknek felfogó Zeman 4-3-3-as felállásban játszatta a Romát a bal szélre kitolt Tottira építve. Ha a számokat nézzük, remek döntés volt: a kapitány 30 gólt és 26 asszisztot gründolt össze a cseh maestro két idénye alatt, viszont a klub még a bajnoki dobogó alját sem tudta karcolgatni. Az olasz futball akkori erejét bizonyítja, hogy ilyen parádés egyéni teljesítmény sem bizonyult elégnek a válogatott franciaországi vébére készülő keretébe. Így aztán a Squadra Azzurrában csak a torna után, 1998 őszén debütált Totti, mégpedig Dino Zoff meghívására. A 2000-es Európa-bajnokságra már sztárként érkezett, a hollandok elleni elődöntő büntetőpárbajában egy panenkás tizenegyessel került be a torna emlékkönyvébe.  Klubszinten 2001-ig kellett várnia az igazi áttörésre. A Fabio Capello-irányította Roma hátul Samuellel és Cafúval, középen Emersonnal és Tommasival, elöl Batistutával és Montellával, no meg a mögöttük irányító Tottival végre megszerezte a klubtörténet mindössze harmadik scudettóját, 18 évvel a másodikat követően. A még mindig csak 25 éves fantasista egyéni csúcsát beállítva 13 góllal járult hozzá a bajnoki aranyhoz, ő lett az év játékosa.  A bombaerős Romától azt várták a szakértők, hogy évekig dominálja majd a Serie A-t, de a jósolt ligauralom elmaradt. A csapat a nemzetközi porondon sem tudott markáns jelenlétet felmutatni, bár a szerényebb eredmények nem rajta múltak. Igaz, a kissé vaskalaposnak tartott Capellóval sem jött ki; a tekintélyes edzőfejedelmet is felfalta Totti hatalma. Capello ekkor mondta a körülötte kialakult kultuszról, hogy „Romában vagy Totti, vagy Roma-rajongó lehetsz csak.”  A labdának a bankban a helye Harmincas évei felé közeledve – kényszerből és a lassan átalakuló futball következményeként – egyszer csak ifista évei óta nem látott poszton, a középcsatárén találta magát immáron az AS Roma tör­ténetének legeredményesebb gól­szerzője. Természetesen a teljesítményére nem volt különösebb hatással a szerepkörcsere, akkori edzője, Luciano Spaletti szerint ha neki adják oda a labdát, az olyan, mintha betennék a bankba.  Ami a válogatottat illeti: Totti a 2006-os németországi világbajnokságon ért fel a csúcsra, melyet egy (továbbjutást érő) góllal és négy gólpasszal segített. Saját állítása szerint mintegy 30%-os fizikai állapotban volt a mundial ideje alatt… Azt mondják, egy labdarúgó nagyjából 27 és 30 éves kora között éri el teljesítőképessége plafonját. Francesco Totti az élő példa az elmélet cáfolatára, ugyanis több mint 300, hivatalos mérkőzésen elért góljainak majdnem felét (!) a harmadik iksz betöltése után szerezte, és lett példának okáért 31 évesen 26 góllal olasz gólkirály, és még ennél is több: az AS Roma felejthetetlen legendája.  Az érinthetetlen A 2010-es években hektikus idők jártak Totti imádott klubjára, de egy valami állandó volt: egy edző sem merte végleg kirakni a csapatból az Örök Város Aranygyermekét. Hiába látszódtak a rozsdásodás jelei, Ranieri állandósította centerben, Luis Enrique megpróbálta újra irányítóként, a visszatért régi haver, Zeman pedig visszatette a balszélre. Tudása, ösztöne, zseniális villanásai sokáig a kezdő közelében tartották Tottit, de a felgyorsult futball szuperatlétái között már nem nagyon akadt helye. Azért néha-néha villant egyet: 2014-ben például 38 évesen a Bajnokok Ligája legidősebb gólszerzőjeként kapott egy szócikket az almanachokban, csakhogy még egy rekordot tartson.  Róma szimbóluma majdnem 41 évesen, 2017 májusában döntötte el, hogy vége. Egyesek szerint a bejelentés a (z olasz) futball valaha volt legnagyobb tragédiája, mert az ő tudásával „futás nélkül” is évekig helye van még a gyepen, mások viszont úgy vélik, a bejelentésnek évekkel ezelőtt meg kellett volna történnie. Abban viszont mindannyian egyetértünk, hogy kevés ilyen kvalitású játékost láttunk a pályán, és aligha fogunk még valakit, aki egész életét örök szerelmének szenteli majd. Csáki Csaba