Búcsút mondhat a bajnoki címnek a Real

<p>Hazai pályán kapott ki a városi rangadón a Real Madrid az örök rivális Atléticótól. Ezzel alighanem végérvényesen elúszott a bajnoki cím megszerzésének lehetősége is. Mutatjuk a gólt.&nbsp;</p>

Szombat délután játszották a spanyol liga rangadóját. A Real Madrid az utóbbi években mumusává váló városi riválist, az Atléticót fogadta. Zinedine Zidane védencei még versenyben voltak a bajnoki címért, emellett győzelem esetén az Atléticót is megelőzhették volna két ponttal.

A vendégekcsapat, amely az egész szezonban csak 11 gólt kapott, viszont végig jól védekezett, ha kellett, a szerencse is mellette állt, s az 53. percben a francia Griezmann révén. Hiába volt Cristiano Ronaldoék egy félidőnyi idejük az egyenlítésre, a vége 0-1 maradt.

Ezzel a második Atlético 4 ponttal előzi a Realt a tabellán. Ronaldoék alighanem lemondhatnak a bajnoki címről: 12 fordulóval a vége előtt 9 pont a hátrányuk az egy meccsel kevesebbet játszott FC Barcelona mögött, ráadásul tavasszal még fő riválisukhoz is ellátogatnak. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?