<p>A címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíjat vasárnap, ezzel 17 pontra növelte előnyét összetettben a mögötte második helyen végző német csapattársával, Nico Rosberggel szemben.</p>
Brit Nagydíj - Hamilton győzött hazai közönség előtt
Silverstone |
A 30 éves Hamiltonnak ez volt pályafutása 38., idei ötödik futamgyőzelme, és sorozatban másodszor nyert hazai közönség előtt. A pole pozícióból induló Hamilton a rajtnál elvesztette az első helyet, de a kerékcseréknél sikerült visszaszereznie a vezetést. A harmadik helyen Sebastian Vettel, a Ferrari négyszeres világbajnok német pilótája ért célba. A Mercedes két pilótája nagyon rosszul, míg mögöttük a két Williams nagyon jól rajtolt, így a brazil Felipe Massa állt az élre és pillanatokra Valtteri Bottas is megszerezte a második helyet, de a finnt azonnal visszaelőzte Hamilton, míg Rosberg a negyedik helyre csúszott vissza. A rajt utáni első kanyarokban hárman is kiestek, így bejött a biztonsági autó, amelynek kiállásakor Hamilton azonnal meg akarta előzni Massát, de manővere nem járt sikerrel, ráadásul emiatt kisodródott, Bottas pedig visszaszerezte a második helyet. Ezt követően a kerékcserékig nem változott az élcsoport sorrendje. Elsőként a 19. körben Hamilton hajtott ki a boxutcába, majd utána Massa és Rosberg követte, mindketten a brit mögé jöttek vissza, ahogy a 21. körben Bottas is, aki csapattársa és Rosberg közé ékelődött be. A következő körökben Hamilton elhúzott riválisaitól, és úgy tűnt, sima futamgyőzelmet arat, azonban a 35. körben elkezdett szemerkélni az eső a pálya egyes részein. A helyenként nedves aszfalthoz Rosberg jobban alkalmazkodott, mint a két Williams, így a 41. kör végére feljött a második helyre és közben rohamosan csökkentette hátrányát Hamiltonnal szemben is. A 43. körben Rosberg utolérte Hamiltont, aki viszont - Vettellel együtt - a lehető legjobbkor állt ki intermediate gumira váltani, ugyanis ekkor elkezdett szakadni az eső. Ez a jól időzített csere Hamiltonnak a vezetés megtartását, míg Vettelnek a harmadik hely megszerzését jelentette, mivel két körön belül az egész mezőnynek abroncsokat kellett váltania. A világbajnoki idény három hét múlva a Hungaroringen folytatódik.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.