Brazil Nagydíj – Bottas nyerte az időmérőt, Hamilton a mezőny végén

Sao Paolo |

<div>Valtteri Bottas, a világbajnok Mercedes istálló finn pilótája nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíj időmérő edzését.</div>

Az edzés elején a negyedik vb-diadalát két hete bebiztosító brit Lewis Hamilton a gumifalnak csapódott. A 28 éves Bottasnak az idén és pályafutása során is ez a harmadik pole pozíciója. A rajtrácson a második helyet a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német versenyzője foglalja majd el, míg a harmadik pozícióból Kimi Räikkönen, a Ferrari finn pilótája indul. Hamilton az időmérő edzés első szakaszának elején megcsúszott az egyik kanyarban, és a gumifalba csapódott. A friss négyszeres világbajnok nem sérült meg, de a versenyautója összetört, így nem tudta folytatni a kvalifikációt. Hamilton ugyanakkor nem a 20., utolsó, hanem a 18. helyről kezdheti meg a felzárkózást a vasárnapi futamon, mivel a Toro Rosso mindkét pilótája, a francia Pierre Gasly és az új-zélandi Brendon Hartley 10-10 helyes rajtbüntetést kapott, így ők ketten foglalják el az utolsó két rajtkockát.    A Brazil Nagydíj vasárnap 17 órakor kezdődik Sao Paulóban.        A teljes rajtsorrend:    ---------------------    1. sor:Valtteri Bottas (finn, Mercedes)Sebastian Vettel (német, Ferrari)    2. sor:Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)Max Verstappen (holland, Red Bull)    3. sor:Sergio Perez (mexikói, Force India)Fernando Alonso (spanyol, McLaren)    4. sor:Nico Hülkenberg (német, Renault)Carlos Sainz Jr. (spanyol, Renault)    5. sor:Felipe Massa (brazil, Williams)Esteban Ocon (francia, Force India)    6. sor:Romain Grosjean (francia, Haas)Stoffel Vandoorne (belga, McLaren)    7. sor:Kevin Magnussen (dán, Haas)Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)    8. sor:Pascal Wehrlein (német, Sauber)Lance Stroll (kanadai, Williams)    9. sor:Marcus Ericsson (svéd, Sauber)Lewis Hamilton (brit, Mercedes)    10. sor:Pierre Gasly (francia, Toro Rosso)Brendon Hartley (új-zélandi, Toro Rosso)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?