Bottlik László, a vízipóló csillaga: „Mindenhol akarták, hogy maradjak”

Csak azért lett vízilabdázó, mert gyerekkorában minden kassai úszó pólózott is?

Ötéves koromtól jártam a strandra, ott jöttünk össze, s ha lehetett, bejutottunk a medencébe is. Fedett uszoda még nem volt akkoriban. Mikor az ötvenes évek elején Kassán volt a Csehszlovákia–Magyarország pólómérkőzés, megtetszett nekem az úszás és a vízilabda is, s végül ott ragadtam. A Lokomotívában kezdtem, Tirpák edzőnél. Innen kerültem a Jednotába, majd a VSS-be.

A kassai ČH a múlt század hatvanas, hetvenes, nyolcvanas éveiben élte aranykorát. Színeiben játékosként és edzőként 30 bajnoki címet gyűjtött össze, ami a mai erőviszonyokat ismerve túlszárnyalhatatlan mennyiség. Túl a nyolcvanon, mit őriz magában ebből a sikersorozatból?

Nem mondok sokat, de nem akarok kihagyni semmit. Nagyon szép idők voltak, amikor Ščavnický vezérletével elkezdtük nyerni a bajnoki címeket. Utána jött Stoffan edző, majd én. És a játékot 1975-ben hagytam abba, mert nem engedték, hogy pólózzak és edző is legyek egy személyben.

És mi ragadt meg ebből az időszakból az emlékezetében?

Biztos, hogy oda sorolnám az 1968-as ausztráliai túrát, ami nem mindennapi út volt. Mert Magyarországra jártunk gyakran, de a távoli földrészre nem nagyon. Ez mindig eszembe jut, kihagyhatatlan. Én 1966-ban már az Európa-bajnokságon játszottam Utrechtben. Ez is emlékezetes, később Szlovákia nem volt a legjobbak között, de a B csoportban mindig az élbolyba tartoztunk.

És a ČH-s időszak emlékei?

Abból a harminc évből nehéz kiragadni valamit. Minden időszaknak megvoltak a sajátosságai. Nagyon jó társaság jött össze! Sokat jártunk külföldre, edzőtáborokba, főleg Magyarországra. Nagyon elégedettek voltunk a helyzetünkkel. Mindenki kicsit irigyelt bennünket, hogy olyan gyakran elhagyhattuk az országot. Legtöbbször a szocialista államok biztonsági alakulatainak szpartakiádján jöttünk össze: a bolgárok, az oroszok, a románok, a keletnémetek, a magyarok társaságában.

A nyolcvanas évek végén elment a zágrábi Mladostba edzősködni, ahol világsztárokkal dolgozott. Kupagyőztes és kétszer második lett védenceivel a roppant erős bajnokságban. Bár marasztalták, mégis idő előtt hazajött. Miért?

Hívtak haza, hogy jöjjek segíteni a Novákynak. Jó dolgom volt Zágrábban, nekik az kellett volna, hogy meg tudjuk verni a bajnokságban a belgrádi Partizant, és ez nekem nem sikerült. Csak a kupában jött össze. Kaptam egy hazai ajánlatot, s olyan volt, amire nem lehetett nemet mondani. Utána ötször nyertem bajnokságot a Nováky csapatával, meg kupagyőzelem is volt közben. Nagyon elégedett voltam! Edzőtáborokba jártunk az akkori Jugoszláviába meg Magyarországra, mert volt pénz a klubban. S ha kértem valamit, az nyolcvan százalékra meg is valósult. Ők is elégedettek voltak, mert jöttek a bajnoki címek.

Nováky után visszatért még Kassára, és a ČH Hornets csapatával is eljutott egyszer a csúcsra. Ez volt a ráadás?

Két évet töltöttem a kassai klubban. Az elsőben edzőként, a másodikban sportigazgatóként működtem közre a bajnoki elsőség elérésében. Hogy ráadás volt-e a visszatérésem? Itthon volt a családom, s már nem akartam kimenni, mert abban az időben itthon megvoltak a megfelelő lehetőségek az edzősködésre. Novákyban is, ezért maradtam.

Milyen lehetőségeket nyitott Szlovákia önállóvá válása a vízilabdában?

Játékosaink előtt kinyílt a lehetőség a külföldi szereplésre. Azelőtt nem járhattak idegenbe profiskodni. Örültem, amikor Kassáról Vidumanský vagy Poláček elment a zágrábi Mladostba, amellyel Európa-kupát nyertek. A kassai csapattal nem tudtak volna. Én is örültem, hogy elmentem egy olyan klubba, amely kilencszer volt BEK-győztes.

Azt hogyan könyvelte el magában, hogy kétszer is kivitte a pólóválogatottat az olimpiai játékokra: 1992-ben Barcelonában a csehszlovákot, 2000-ben Sydney-be a szlovákot?

Olimpiai selejtezőt játszottunk, és nyerni tudtunk, vagy olyan helyezést értünk el, ami elég volt a kijutáshoz. Örültem neki, akárcsak a fiúk. Azzal a tudattal mentünk ki, hogy olimpiai bajnokok nem leszünk, mert nem volt arra csapatunk, csak a kijutásra. Önmagában már ez is nagy dolog volt!

Elmondható, hogy a ČH-val elért sikerek közben fonódott össze egy életre a vízilabdával?

Igen. Mivel Kassán nevelkedtem, nagyon jól éreztem magam ebben a klubban. De jól éreztem magam Novákyban is. Engem szerettek Zágrábban meg Svájcban is. De mindenhol hiányzott a hazai légkör. Mindenhol akarták, hogy maradjak, de nem folytattam. Megmondom őszintén: nekem nagyon jó kapcsolataim voltak a magyarországiakkal, a jugókkal, az oroszokkal, mert tudok magyarul, oroszul, szerbül, és horvátul sem volt probléma megértetni magamat. S bár a német nyelv gyengén ment, Svájcban három évig tartottak, és még akarták, hogy maradjak.

Tavaly betöltötte a nyolcvanat. Vont már mérleget sportemberi pályafutásáról?

Nem mérlegelek semmit. Nem vagyok megelégedve azzal, amit elértem, mert az ember mindig többet akar. Akkoriban nem volt máshol olyan lehetőség a pólóra, mint Kassán. Tudtam alkalmazkodni a körülményekhez, és lehet, hogy volt egy-két lépcsőfok, ahova eljuthattam volna, de nem sikerült. Csehszlovákia 1936 után 1992-ben került ki újra az olimpiára, ezután Szlovákia is egyszer, vagyis összesen kétszer voltak velem pólósaink az ötkarikás játékokon, ami ritka dolog.

Pedagógusi végzettsége van, tanított is valaha?

Tíz évet lehúztam a kassai vasmű tanonciskolájában.

A vízilabda miatt hagyta abba?

Nem. Akkor mentem ki külföldre. 45 évesen Zágrábba. Örültem, hogy a világ legjobb klubcsapata szólított meg. Ezt nem lehet egy lapon említeni a tanítással. Eljöttek utánam 1987 karácsonyán, s azt gondoltam, hogy a csapatot akarják kivinni. Nem, nekik edző kell, adták tudtomra. Mégpedig azért, hogy verjük meg a belg- rádi Partizant.

Játékosként az ötletes, az ellenfél eszén túljáró vízilabda kedvelője volt. Azóta nagyot fordult a pólóvilág, vízi birkózássá változott a játék. Tudja még élvezni?

Sok a szabálytalanság, rendre megszakad a játék, és manapság igazán szép támadásokat már nem látni. Az eredményes, aki az emberelőnyt nagyobb arányban használja ki, mint az ellenfél. Tudomásul kell vennünk a sportágon belül is, hogy a játék ugyan gyorsabb lett, de ugyanakkor keményebb is. Több a szabálytalanság. Én szeretem a vízilabdát, kimegyek az összes mérkőzésre. Odafigyelek a játékra, időnként bírálok is, bár senki nem hallgat rám.

Idehaza és külföldön is letette a névjegyét a medence szélén. Ha felajánlanák, melyik klubcsapat vagy válogatott irányítását vállalná el?

Ha a koromat nem vesszük figyelembe, én csak a magyar vagy valamelyik jugoszláv utódállam irányítását vállalnám el, mert manapság nem elég elképzelni valamit, meg is kell azt magyarázni a játékosoknak. És ha nem tudom ezt elmondani az adott nyelven, akkor baj van. Három évig edzősködtem Máltán, de az a válogatott Európában csak a C csoportban pólózott. A legjobbak között már nem elég egyszerűen megmondani a dolgokat, a nagy csapatoknál már összetettebb a helyzet, úgy meg kell magyarázni a taktikát a játékosoknak, hogy értsék is, és ne csak azt gondolják, hogy megértették.

Hogyan telnek a kassai nyugdíjas évei? Mennyi helye maradt még benne a vízilabdának?

Kimegyek a kassai mérkőzésekre, néha Magyarországra is átugrom. Mindennap megiszom a magam kávéját baráti társaságban. Ha netán Kassán edzőtáborozik a válogatott, oda is kijárok. Kialakul ugyan a véleményem, de nem mondom senkinek, csak azt kívánom a szövetségi kapitánynak, hogy mint én tettem: húsz év alatt menjenek ki két olimpiára.

Van vízilabda nélküli napja?

Nem foglalkozom minden nap a vízilabdával, de ma is – mint mindennap – voltam úszni. Rendre felbukkanok az uszodában, elég csak kinéznem az ablakomon, és máris látom. Közel vagyok hozzá. Emellett még kimegyek a városba, körülnézek, elbeszélgetek, könyvet, folyóiratot olvasok. A nyolcvanon túl már ne dolgozzon az ember, hatvanévesen még megtehette. Élvezem az életet az unokáimmal, és nincs mire panaszkodnom.