Bősön rekordrészvétel a rekkenő hőségben

futás
Bős |

Egy hét leforgása alatt két rangos sportrendezvény zajlott a Duna-parti városban. Előbb a Bős–DAC kupamérkőzés vonzotta a Parkerdei stadionba a futballkedvelőket, majd a Bősi futás kilencedik felvonására érkeztek futók és kocogók Szlovákiából, Magyarországról, Csehországból és Romániából.

A rekkenő hőség ellenére rekordrészvétel került a krónikába. A felnőttek mezőnyében az öt és tíz 10 km-es távon 180-an álltak rajthoz, a gyermekeknél 150-en próbálták ki magukat a 100 és 500 méteren, valamint az 1 kilométeren. Az előjelentkezések azt sugallták, hogy nem tudunk mindenkinek befutóérmet adni, ezért óvatosak voltunk a helyszíni nevezésnél. Szerencsére a nevezéseket fogadó csapatunk, élén futótársammal, Képesi Attilával a helyzet magaslatán álltak, minden érdeklődőnek jutott rajtszám és érem. Mivel rendezvényeinken a futás, a kocogás, a rendszeres testmozgás népszerűsítésére összpontosítunk, jóleső érzéssel nyugtáztuk a legifjabbak érdeklődését, helytállását. A felnőttek rajtja előtt Rákóczi Ramóna tartott bemelegítőt. Ezt követően előbb az öt, majd a tíz km-es versenyszám rajtjára került sor. A rövidebb versenytávnál kerékpárom nyergébe pattantam, felvezetőként működtem közre. A perzselő napsugarak alaposan próbára tették a futókat, akik frissítőállomásokon pótolhatták a folyadékveszteséget. Remekül helytálltak, mindannyian célba értek. A legjobbak ideje, az időjárási viszonyokat figyelembe véve, elismerést érdemel” – nyilatkozta lapunknak hagyományos nyár végi erőpróbájukról Király Mátyás, a Bősi futóklub elnöke.

A versenyzők célba érés után egyedi öntvényérmet kaptak, rajtszámukat is megtarthatták. Az abszolút győzteseket különdíjjal jutalmazták. A tíz km-es táv legjobbjait Bős polgármesterének, az öt km-es táv leggyorsabb versenyzőit pedig a bősi futóklub kupájával jutalmazták. A versenytávok korosztályonkénti, nemenkénti dobogós helyezettjei serleggel távoztak a megmérettetésről.

Különdíjat adtubk át versenyünk legidősebb résztvevőjének, a 85 éves Richter Ferencnek, aki tíz kilométert teljesített! Az érdeklődők a megszokott holló helyett új kabalafigurával, Walt Disney egyik legnépszerűbb állatfigurájával, Donald Kacsával fotózkodhattak rendezvényünkön. Jövőre jubilálunk. Már most azon törjük a fejünket, hogy mivel újíthatnánk. Előbb azonban az idei esztendő végén a Mikulás-futás zajlik nálunk” – fogalmazta meg a jövőképet Király Mátyás.

Érdekes

Abszolút győztesek

5 km: Holczhei Dávid (komáromi) 19:50 és Fekete Éva (péri) 21:59.

10 km: Tomáš Gašparík (nagypakai) 41:27 és Sass Diána (érdi) 42:05

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?