Bősi középpályások csatárszerepben

Bős |

<p>A III. liga nyugat-szlovákiai csoportjában a csallóközi trió tagjai közül a bősiek telelnek a legjobb pozícióban, ugyanis húsz ponttal a tabella 7. helyéről várják a márciusi folytatást.</p>

Tavasszal csupán a hektikus hajrában sikerült megőrizniük III. ligás tagságukat az egykor szebb napokat látott Duna-partiaknak, akik az új idény rajtját megelőzően kinyilvánították: nem szeretnék, ha megismétlődne a szurkolók ősz hajszálait szaporító forgatókönyv. A játékoskeretből a nyár elején távozott a két rutinos, egykor a DAC-ban is megfordult labdarúgó: Peter Šnegoň és Vladimír Milan, Lux pedig vendégjátéka letelte után visszatért a vágsellyeiekhez. Kis kitérő után ismét csapattag lett a rutinos Kriss és Baják. A nyitányt megelőzően formálódó kollektívában új szerzeménynek Zsigray László (DAC), Ondrej Pustaj (FC Ružinov), Peter Obložinský (Galánta) és Ján Gerzanič (Senica) számított. Ificsapatukból Soós Tivadart sorolták be a felnőttek közé. Tavasszal Jozef Olejník sikerrel irányította a mentési munkálatokat, a folytatásban viszont a tisztségviselők már azt várták tőle, hogy a középmezőnybe vezeti védenceit. Feladatát teljesítette, a klubvezetők és a szurkolók elégedettek. Természetesen akad még javítani való.
„A jövő évi folytatásban szeretnénk csattanós választ adni a kétkedőknek, akik azt mondogatják, hogy hazai csapat vagyunk. Kedvezőtlen volt a sorsolásunk, az első hat fordulóból négy alkalommal az élcsapatok otthonában játszottunk. Annak ellenére, hogy nyolc idegenbeli meccsünkön csupán egyetlen pontot zsákmányoltunk és mindössze két alkalommal találtunk a hazaiak kapujába, kollektívánk teljesítményével, a vágbesztercei meccset leszámítva, elégedett voltam. Fájó pontunk a gyatra helyzetkihasználás. Csatáraink nem teljesítették az elvárásokat. Jobb híján edzőnk a középpályásokat küldte támadósorba. Ennek tudható be, hogy hat góllal a középpályás Bolega a legeredményesebb játékosunk, Hamar, Bartalos és Nagy három-három alkalommal iratkozott föl a góllistára. A legkitartóbb futballistánknak kapusunk, Izsmán bizonyult, aki az értékelt időszakban mindegyik találkozón az elejétől a végéig a pályán volt. Két alkalommal (Bartalos és Obložinský kapott piros lapot) emberhátrányban fejeztük be a mérkőzést. Vendégként az éllovas szerediek (0:2) otthonában, vendéglátóként pedig a Dubnica B (4:3) elleni hazai bajnokin nyújtottuk a legjobb teljesítményt. Még mindig kísért a vágbesztercei fiaskó (0:5). A 81. percben két góllal vezettek a hazaiak, a hajrában azonban csődött mondott a csapat. Egyébként hazai környezetben veretlenek vagyunk, hatszor győztünk, egy alkalommal pedig döntetleneztünk“ - hangzott a tisztségviselő őszi gyorsmérlege.
Egyébként a Duna-partiak fontosnak tartják, hogy a régióderbiken nem okoztak csalódást. „Házigazdaként, ezer néző előtt (!) két vállra fektettük (3:2) a nyárasdiakat, a DAC-fakó vendégeként pedig pontot (1:1) zsákmányoltunk. Arra is büszkék vagyunk, hogy mi vagyunk a csallóközi trió legeredményesebb tagja“ - emelte ki a presztízscsaták szívet melengető pozitívumát Fekete Alfréd. (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?