Bolt megcsinálta a tripla triplát

Rio de Janeiro |

<p>Háromszor három az kilenc. Egyszerű, nem? Usain Bolt megszerezte kilencedik olimpiai aranyát.</p>

Három olimpián ugyanabban a három számban nyert aranyérmet. A jamaicai 4x100 méteres váltó tagjaként is olimpiai bajnok lett Rióban, ezzel feljött az örökranglista hatodik helyére. Bolt 2008-ban Pekingben, 2012-ben Londonban és most Rióban is megnyerte a 100 és a 200 métert, valamint tagja volt a 4x100-as váltónak. 2008 óta uralja a 100 és 200 métert, a két szám világcsúcstartója, előbbiben háromszoros, utóbbiban négyszeres világbajnok, és a váltóval is nyert négy vb-t.A jamaicai staféta nem produkált jó váltásokat, ám Bolt, a befejező ember parádésan futott, és a négyes könnyedén nyert. Meglepetésre a japánok jöttek be másodikként, még az amerikaiakat is megelőzték két századmásodperccel. Utólag kiderült, hogy az amerikaiakat kizárták, ezért Kanada lett a bronzérmes.Ha a 29 esztendős Bolt – ahogy korábban jelezte – jövőre visszavonul, úgy ez volt az utolsó futása ötkarikás játékokon. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"243880","attributes":{"alt":"","author":"MTI-felvétel","class":"media-image","height":"480","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"320"}}]] A női 4x100-as váltóban az amerikaiak nagy fölénnyel nyertek a világbajnok jamaicaiak előtt. A női 5000 méteren kettős kenyai siker született az olimpiai csúccsal diadalmaskodó Vivian Jepkemoi Cheruiyot és Hellen Onsando Obiri révén. A világbajnok etióp Almaz Ayana szerezte a bronzérmet.A női rúdugrásban a görög Ekaterini Sztefanidi győzött. A szám londoni bajnoka, az amerikai Jennifer Suhr és a világbajnok kubai Yarisley Silva holtversenyben hetedikként zárt.       férfiak, 4x100 m, váltó, olimpiai bajnok:    -----------------------------------------   Jamaica (Asafa Powell, Yohan Blake, Nickel Ashmeade, Usain Bolt) 37.27 másodperc2. Japán 37.603. Kanada 37.64     nők, 4x100 m váltó, olimpiai bajnok:    ------------------------------------   Egyesült Államok (Tianna Bartoletta, Allyson Felix, English Gardner, Tori Bowie) 41.01 másodperc 2. Jamaica 41.363. Nagy-Britannia 41.77     nők, 5000 m, olimpiai bajnok:    -----------------------------   Vivian Jepkemoi Cheruiyot (Kenya)  14:26.17 perc2. Hellen Onsando Obiri (Kenya) 14:29.77                 3. Almaz Ayana (Etiópia) 14:33.59           nők, rúdugrás, olimpiai bajnok:    -------------------------------   Ekaterini Sztefanidi (Görögország) 4,85 méter2. Sandi Morris (Egyesült Államok) 4,853. Eliza McCartney (Új-Zéland) 4,80 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?