Blatter több mint hárommillió eurót keresett utolsó hivatali évében

<p>Elnöksége utolsó évében, tavaly 3,32 millió eurót &nbsp;vett fel fizetésként Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) vezetője, akit korrupciós botránya miatt hat évre eltiltottak minden futballal kapcsolatos tevékenységtől.</p>

Többek között ez derült ki a FIFA legutóbbi pénzügyi beszámolójából, amelyben most először - a nemrég módosított alapszabálynak köszönhetően - hozták nyilvánosságra a béreket.    Az 1998-ban hivatalba lépett, majd 2002-ben, 2007-ben, 2011-ben és 2015-ben is újraválasztott svájci sportvezető korábban titkolta, hogy mennyit keres a FIFA első embereként.    A friss pénzügyi beszámolóból az is kiderült, hogy a korábbi főtitkár, az azóta már 12 évre eltiltott Jérome Valcke 2015-ben 1,94 millió eurót keresett a FIFA-nál, míg a végrehajtó bizottság tagjai fejenként 270 ezer euróval lettek gazdagabbak.    Érdekesség, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot vezető Thomas Bach fizetése "mindössze" évi 225 ezer euró.    A Blatter helyét átvevő új FIFA-elnök, a szintén svájci Gianni Infantino már korábban jelezte, hogy biztosan kevesebbet keres majd elődjénél, ráadásul nem az elnöki, hanem a
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?