Bíróbotrány - FIFA-vizsgálat a magyar játékvezetők ellen

London |

<p>A mérkőzés manipulálásának vádjával vizsgálatot indított két februári barátságos válogatott találkozón közreműködő bírók, köztük az észt-bolgár meccset dirigáló magyar hármas ellen a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA).</p>

A FIFA csütörtöki közleményében jelezte, hogy mostanra érkezett be valamennyi dokumentum az összecsapásokkal kapcsolatban, de azt nem közölte, a fegyelmi bizottság mikor folytatja le az eljárást.
A február 9-én a törökországi Antalyában lejátszott bolgár-észt meccsen - engedély nélkül - Lengyel Kolos játékvezető, valamint két asszisztense, Selmeczi Krisztián és Csák János működött közre. A mérkőzés nemzetközi visszhangot váltott ki, miután felvetődött a csalás gyanúja, a 2-2-re végződött találkozón ugyanis mind a négy gól büntetőből született.
A bírói hármas engedélyét a magyar szövetség a történtek után azonnali hatállyal felfüggesztette. Itthon mindhárman a BLSZ égisze alatt a Budapest-bajnokságban és az NB III-ban vezetnek mérkőzéseket, azaz nem lettek volna jogosultak A-válogatott meccsen közreműködni. Ügyük március 22-én folytatódik majd a Magyar Labdarúgó Szövetségben.
A másik vizsgált mérkőzésen Lettország 2-1-re legyőzte Bolíviát, ezen a találkozón is mindegyik gól 11-esből született.
A német Stern magazin szerdai értesülése szerint az antalyai találkozókat egy fiktív brit cég és a fogadási maffia embere, a szingapúri Anthony Santia Raj szervezte, s egyedül a bolgár-észt meccsre ötmillió eurónyi fogadás érkezett - a nyeremény pedig ennek az összegnek a sokszorosa volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?