Besztercebánya. A tavalyi meglepetéscsapat, a B. Bystrica továbbra is meghatározó szerepet kíván játszani a bajnokságban. Ján Kováčik tulajdonos annyira jónak még nem érzi a csapatot, hogy egyértelműen a bajnoki címet célozzák meg, a nemzetközi kupaszereplés kívívását viszont reálisnak tartja.
Bírják majd a tempót
Az év edzőjének választott Ladislav Molnár úgy érzi, megfelelő volt a felkészülés. „A két legjobb cseh csapattal, az Ostravával és a Spartával is megmérkőztünk. A fő hangsúlyt az UEFA-kupára helyeztük, hiszen már a múlt héten pályára kellett lépnünk. Labdarúgóim biztosan bírják majd az erőltetett menetet.”
Jelentős erősítésnek számít Leitner, aki ingyen érkezett a Teplicétől, továbbá Fabuš, akit Bartošért cserébe szereztek meg a zsolnaiaktól. Pančík, aki eddig csak kölcsönben volt, mostantól már a beszterceiek játékosa. Bartoš mellett Branický és Vaculčiak távozott.
A klub 32 millió koronából gazdálkodik. A tervek szerint pár hónap múlva már villanyfényes meccseket is rendezhetnek a Dukla stadionjában. (tasr, sita)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.