Berki sérülése miatt nem utazik az olimpiára

Peking |

<p>Berki Krisztián sérülés miatt nem tud elutazni csütörtökön a pekingi olimpiára, melyen a tornász nézőként vehetett volna részt. A háromszoros Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes sportoló a magyar szövetség tájékoztatása szerint múlt héten edzés közben sérült meg, és mára véglegesen eldőlt, részleges izomszakadása van, melyet csak fekvéssel és teljesen kímélő életmóddal tud kiheverni.</p>

Így orvosi utasításra nem szállhat fel a pekingi járatra, hanem helyette itthon kell feküdnie, s jegelnie a sérült részt. Jövő hét elején kell visszamennie kontrollra.
Mint ismeretes, a lóspecialista világbajnoki ezüstérmével nem kvalifikálta magát az olimpiára, mivel csak a szergyőztesek jutottak ki, illetve összetett eredmény alapján lehetett kvótát szerezni, a szabadkártyát pedig egy jemeni tornász kapta. Így a Magyar Olimpiai Bizottságnak és Schmitt Pálnak, a MOB elnökének meghívására mehetett volna ki a bajnok az ötkarikás játékokra.
"Nagyon szomorú vagyok, hogy nekem még ez sem jött össze. Nagyon szerettem volna kiutazni, hogyha már nem is versenyezhetek, de legalább élőben lássam a többieket. Úgy látszik, ezzel a pekingi olimpiával kapcsolatban nekem nincs szerencsém. Ráadásul fájdalmaim is vannak, így a következő napokban csak feküdni fogok" - mondta Berki. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?